Quantcast
Channel: Csehország – Szállás és látnivaló, nyaralás és utazás: Ezüstszamár
Viewing all 138 articles
Browse latest View live

Csehország nevezetességei, látványosság útikalauz

$
0
0

A Cseh Köztársaság 1993. január l-jén jelent meg önálló államként Európa térképén, ám ekkor csupán a politikai határok változtak meg. A hegyek gyűrűjében elterülő ország három történelmi országrésze közül a legnagyobb, a tulajdonképpeni Csehország a Cseh-medencében található. A tőle Keletre fekvő Morvaországot részben hegyek szegélyezik, és Déli irányban nyitott a Duna felé, Északon egy széles völgy, a Morva-kapu köti össze a harmadik történelmi országrésszel, Sziléziával, amelynek csak a legdélibb része tartozik a Cseh Köztársasághoz.

Szállás ajánlatok keresése és összehasonlítása gyorsan, egyénileg: Csehország egésze szállások, ajánlatok ITT. Hotel, kis szállodák, olcsó magánszállás kiadó szoba, panzió, lakások, konyhás apartman, kemping-üdülő, kis egyszerű és tiszta vendégház és turista- / diákszállás (hostel, kollégium) interneten elérhető.

Központi fekvése miatt Csehország a történelem kezdete óta a különféle politikai, vallási és kulturális hatások kereszttüzében állt. Dél-Morvaország területe már a paleolitikum óta lakott, erről tanúskodnak az itt talált mamutvadász kultúra maradványai. A Cseh-medencét a szláv törzsek bejövetele előtt jobbára kelta és germán törzsek lakták. A terület régi római elnevezése Bohaemia volt. A szlávok az 5. sz. vége felé telepedtek le Közép-Európában, s a terület egyik sikeres törzsükről, a csehekről kapta újabb nevét.

szép városok sport szépségverseny vidéki élet kastély főváros - Prága térkép

Változatos tájak

Csehország területének legnagyobb része (93%) hegy-, illetve dombvidék. Legmagasabb csúcsa, a Sněžka (1602 m) a lengyel határon húzódó óriás-hegységben található.

Geológiai szempontból az ország nagy része a Cseh-masszívumhoz (a Cseh-medence és a peremén magasodó hegyek, az Érchegység, a Cseh-erdő, a Szudéták és a Cseh-Morva-dombság alkotják) tartozik, amely az óidei közép-európai röghegységek része, s csak Morvaország K-i felén, a szlovák határ közelében jelennek meg a fiatal Kárpátokhoz tartozó vonulatok. A két hegységrendszer között egy alacsony sáv húzódik végig Morvaországon – a Morva-kapu és a Morva-medence -, amely már ősidők óta hidat alkot Európa Északi és Déli része között A domborzat változatossága és az egyes tájképi alakzatok különleges szépsége a hosszú fejlődés és a változó kőzetösszetétel eredménye.

A sík vidékek éghajlata átmeneti jellegű, az óceánitól a szárazföldiig változik. Az éves csapadékmennyiség 600 mm körül van, a leg¬több csapadék nyáron hullik.

Csehországban sok kisebb és két nagy folyó ered – az utóbbiak az Elba és az Odera. A leghosszabb folyó Csehországban a Moldva (Vltava), Morvaországban a Morava. Az ország az északi- és balti-tengeri, illetve a fekete-tengeri vízgyűjtő-terület közötti vízválasztón fekszik. Míg az Elba-Moldva hatalmas vízrendszer ÉNY felé folyik, addig a Moravának és mellékfolyóinak vizét a Duna DélKelet-i irányban szállítja el. Híres kirándulóhelyek: Třeboň (óriási halastavak, kemping), Český Krumlov (Prága után a második leglátogatottabb város (apró mérete ellenére világhírű), a második legnagyobb csehországi vár rendszert és az egyre szebben felújított belvárost érdemes meglátogatni.

Az országban kevés természetes, de annál több duzzasztott, mesterséges tó és ásványvízforrás van. A fürdővárosok, mint Karlovy Vary (Karlsbad) vagy Mariánské Lazné (Marienbad) az Érchegység lábánál eredő gyógyforrásoknak köszönhetik hírnevüket.

Az ipar és a mezőgazdaság súlyosan károsította a természetes környezetet. A talaj sok helyütt terméketlenné vált, s csak az ország elhagyatottabb vidékein mutathat fel eredményeket a természetvédelem. Az országban jelenleg három nemzeti park van. A védett területek kiterjedése ma már az ország területének mintegy 15%-a.

Az ország és népe

A Cseh Köztársaság lakosainak száma 10 millió körüli, 2015-ös adat szerint pontosabban 10,538 millió. Az 1980-as évek óta a népesség növekedése megállt, de nem csökken, ami nagy szó. A lakosság 8l%-a cseh, 13.2%-a morva, 3%-a szlovák, 0,6%-a lengyel és 0,3%-a roma nemzetiségűnek vallja magát. Az ország fővárosa és egyben legnagyobb városa Prága, utánuk nagyságrendben a morvaországi Brno, Ostrava, Plzeň, Olomouc és Liberec következik.

A kommunista időszakban bekövetkezett gazdasági visszaesés ellenére a cseh gazdaság ma is fejlett. Fő ága az É-i országrészben koncentrálódó ipar, amelynek gyenge pontjai a nem megfelelő hatékonyság, az elavult eszközök és a rossz iparszerkezet A kommunista időszakban a nagy energiaigényű nehézipar (kohászat, nehézgépgyártás, vegyipar) állt a középpontban.

A gépgyártásnak nagy hagyományai vannak. A két világháború közötti Csehszlovákia a világ első tíz gépgyártója közé tartozott. Az ágazat fő központjai Prágán kívül Mladá Boleslav (Škoda gépkocsik), Plzeň (Skoda Művek) és Brno. A szintén nagy hagyományú feldolgozóipar fő termékei: textília, cipő, üveg- és porcelánáru, kerámia. Az élelmiszeripar fő ágai a sörfőzés és a tejipar.

A cseh mezőgazdaság az alapvető élelmiszerekből kielégíti a lakosság szükségletét. Belső fogyasztásra elsősorban cukorrépát, búzát, burgonyát, kukoricát, zöldséget és gyümölcsöt termel, exportra komlót, árpát, sört és állati termékeket állít elő. Fontos gazdasági ág az állattenyésztés és az erdőgazdálkodás.

A gazdaságban jelenleg folyó magánosítás és átalakítás a bankrendszertől a mezőgazdasági kisüzemekig a gazdaság egészére kiterjed. Legfőbb célja a működőképes piacgazdaság és a cseh hagyományoknak megfelelő parlamentáris demokrácia kiépítése, amely – az 1997-98-ban tapasztalható gazdasági nehézségek ellenére – lehetővé teszi majd Csehország számára, hogy gazdasági és katonai téren egyaránt sikeresen beilleszkedjék az egységesülő Európába.

Turisztikailag kiemelt települések, utazási célpontok: Prága, Karlovy Vary, Brünn (Brno), Český Krumlov, Špindlerův Mlýn, Harrachov, Mariánské Lázně, Pec pod Sněžkou, České Budějovice, Lipno nad Vltavou, Ostrava, Třeboň, Alamóc, Mikulov, Františkovy Lázně, Liberec, Plzeň, Luhačovice, Znojmo, Zlín, Teplice, Hradec Králové, Telč, Tábor, Pardubice, Lednice, Jičín, Kutná Hora, Děčín, Kroměříž.

SZÁMOK ÉS TÉNYEK

Területe: 78 864 km2
Lakossága: 10 398 260 (2000)
Népsűrűsége: 132 fő/km2
Fővároas: Prága
Államforma: köztársaság
Pénzneme: 1 cseh korona=100 haleru
Nyelve: cseh (hivatalos), szlovák
Vallás: keresztény (főleg római katolikus, protestáns kisebbség)
Éghajlata: átmeneti (részben szárazföldi, részben óceáni jellegű); a nyár meleg, a tél hideg; Prágában a januári középhőmérséklet -3 C, a júliusi l8 Celsius
Földhasznosítás: művelt terület 40%, erdő 33%, legelő 11%, egyéb 16%
Elsődleges nyersanyagforrások: burgonya, cukorrépa, gabonafélék, élő állat, komló; lignit, szén, urán, vas, ólom, cink, ezüst, ón
Fő gazdasági ágak: vas- és acélipar, gépgyártás, gépkocsigyártás, textilipar, vegyipar, élelmiszeripar
Fő exportcikkek gépek, gépjárművek, fémáru, vegyipari termékek, textília, üveg, élelmiszeripar
Nemzeti jövedelem/fő: 2370 USA-dollár
Természetes szaporodás: 0 ezrelék
Várható élettartam: férfiak 69 év, nők 76 év

The post Csehország nevezetességei, látványosság útikalauz appeared first on Szállás és látnivaló utazás blog: Ezüstszamár.


Netolice Csehország, kirándulóhely szállás ajánló

$
0
0

Netolice

Dél-Csehország egy békésebb, csendes helye a környéken megszokottnak mondható szép környezetben. Erdők, mezők, megművelt földek, halastavak és kerékpárutak között. 26.3 km²-es területén összesen kettőezer hatszáz fő körüli az állandó lakosság.

Útleírás, látnivalók és nevezetességek – események, hírek, program ajánló és képek. Miért jó ide foglalni?

Szállás ajánlatok összehasonlítása gyorsan, hotelfoglalás egyénileg: Netolice és környéke Csehország, szállások minden ajánlata ITT. Hotel, olcsó magánszállás kiadó szoba, lakások, konyhás apartman, kis egyszerű és tiszta vendégház és turista- / diákszállás (hostel) interneten elérhető, a közvetlen elérhetőségeket a visszaigazolás tartalmazza. A látványosságok, kiemelt helyek közelében egyszerűen tudunk keresni. Hotel Rychta Netolice 3***, Rybářská Bašta (5 fős kiadó apartman), illetve a Chaty U Žabáka 1* faházas üdülője.

hotel szálloda nyaralóház szállás tágas szoba

Városok, települések a közelben, környéke szállás ajánlóval online: Nebahovy, Obora, Lhenice, Malé Chrášťany, Holubovská Bašta, Vodňany, Němčice, Radomilice, Dívčice, Holašovice, Žabovřesky és Jankov.

Csehország, hivatalos nevén Cseh Köztársaság egy szárazföldi ország Közép-Európában. Nyugaton Németország, délen Ausztria, keleten Szlovákia, északon Lengyelország határolja. Fővárosa és egyben legnépesebb városa Prága. A mai területén 1918 előtt három terület osztozott, ezek Csehország, Morvaország és részben Szilézia.

Csehország felszíne igen változatos. Az ország nyugati részén fekvő történelmi Csehország nagy része a Cseh-medence az Elba csehül: Labe és a Moldva csehül: Vltava völgyével. A medencét jellemzően alacsonyabb röghegységek ölelik körbe, mint például a Szudétákhoz tartozó Óriás-hegység. Itt található az ország legmagasabb pontja, az ezerhatszázkettő méter magas Sněžka. Az ország keleti részét elfoglaló Morvaország legnagyobb tájegysége a Morva-medence, amit a Cseh-medencétől a Cseh–Morva-dombság választ el. A Morva-medence legnagyobb folyója a Morva csehül: Morava, de itt ered az Odera is. Északi határán a Szudéták húzódnak.

Az egyetlen tengerrel sem határos Csehországból három vízfolyás ömlik a tengerbe, egy-egy az Északi- a Balti- és a Fekete-tengerbe. Csehország mindmáig bérli a versailles-i békeszerződés 363. cikkelyével Csehszlovákiának ítélt területet, a harmincezer négyzetkilométeres Moldauhafent a hamburgi kikötőben. Itt rakodják át a folyókon lehajózott árukat a tengerjáró hajókra. A területet Németország 2028-ban kapja vissza.

A Dél-csehországi kerület, csehül Jihočeský kraj, 2001-ig Budějovicei kerület közigazgatási egység Csehország déli részén. A kerületet északi részén a Közép-cseh-dombvidék, északkeleten a Cseh–Morva-dombság, középen a České Budějovice-i medence, délkeleten a Třeboňi-medence, délnyugaton pedig a Sumava hegyvidék találhatók. A kerület legnagyobb része a Moldva vízgyűjtőjéhez tartozik, csak egy kis rész keleten a Thayáéhoz, csehül Dyje-hez. A Moldva kisebb mellékfolyói a térségben még a Lužnice, az Otava és a Blanice és a Malše. Számos víztározó épült itt, a legnagyobb közülük a Lipnói-víztározó délnyugaton és az Orlíki-víztározó északon.

Ennek a kerületnek az egyik járása Prachaticei, ahol Netolicét találjuk, az ország egyik legrégibb városát.

A várostól északnyugatra mintegy két kilométer távolságban találjuk Kratochvíle-t, egy gyönyörű kastélyt, amit a reneszánsz korszak gyöngyszemeként tartanak számon. Az épület 1583-ban épült és az olasz építőmester Baltazar de Maggi el Arogno keze nyomát viseli magán. A kétszintes villát látványos kert veszi körül, és egy Szűz Máriának szentelt kápolnát tekinthetünk meg benne. Magában az épületben jelenleg múzeum működik.

Sok látnivaló van. Maga a város védett történelmi terület, amely titulust 1994-ben kapott meg. Érdekesség, hogy az épületek között találunk három ferde tornyot.

Egyházi jellegű látványosság a La preĝejo de sankta Venceslao, amely egy gótikus templom román stílusú elemekkel gazdagítva. A templomról először a XIII. században tesznek említést, ám keletkezése minden valószínűség szerint korábbra tehető.

A XIII. század második felében épült Netolice egy másik egyházi épülete, a La preĝejo de Ĉieliro de Maria la Virgulino. Ez a templom az előzőhöz hasonlóan gótikus stílusjegyeket hordoz magán.
Világi érdekesség a Rožmberka domo, a reneszánsz épület egy múzeumot rejt magában.
A városi tanács, a La urbodomo monumentális épületét érdemes megtekinteni, amelynek építési munkálatai 1869-ben kezdődtek.

A várostól mindössze egy kilométerre található Petrův Dvůr, egy tipikus reneszánsz parasztház 1378-ből. Az épületet mindenképpen érdemes megtekinteni, mert talán az utolsó a maga nemében.

Netolicében két értékes történelmi hidat találunk, amelyek a XV-XVI. századból származnak.
A városban járva két éttermet ajánlott meglátogatni, ezek egyike a Restaurace V Podloubi. Itt kipróbálhatjuk a helyi specialitást, a sertést káposztával és burgonyagombóccal. Ugyanezt a helyi különlegességet megkóstolhatjuk a Hotel Rychta-ban, amit egy kis, csendes, kellemes utcácskában találunk meg, amely tökéletes nyugalmat biztosít a vacsoránk elfogyasztásához.

Netolice a történelem iránt érdeklődő turisták egyik kedvenc helye lehet, az öreg város utcáin ugyanis érezhetőek az elmúlt évszázadok. A helyi látnivalók mind-mind a régmúlt szerelmeseinek tesznek a kedvükre, ugyanakkor egy gasztronómiai élménnyel gazdagabbak lehetünk.

Repülőterek távolsága a központtól légvonalban: Linz – Blue Danube repülőtér (LNZ) 90,9 km.

Budapest és Netolice távolsága kb. 459 km autóval az online útvonaltervező ajánlásával, az utazási idő így kb. 5 óra 5 perc autópályákon haladva. Mellékutakon (fizetős autópályán kívül) haladva 7 óra 15 perc (470 km).

A környék zoomolható térképe, GoogleMaps műholdkép, 3D domborzat vagy StreetView képek, fotók, kiváló minőségben:

The post Netolice Csehország, kirándulóhely szállás ajánló appeared first on Szállás és látnivaló utazás blog: Ezüstszamár.

Třeboň látnivaló útikalauz és szállások ajánló

$
0
0

Třeboň

A város Csehország déli részén, az osztrák határ közelében található. Ide látogatva egy hangulatos, igazi cseh városkában találhatjuk magunkat, amelynek utcaképét a sokszínűségük ellenére is egységesnek tűnő lábas- és oromzatos házak teszik jellegzetessé, amelyeket mára már védetté nyilvánítottak. Az óvárosba három megmaradt városkapun át juthatunk be, hogy azután a város főterén kössünk ki, Třeboň városában ugyanis minden út ide vezet.

Szállás ajánlatok: Třeboň szállások, minden ajánlat ITT. Hotel, kemping-üdülő, olcsó magánszállás kiadó szoba, lakások, konyhás apartman, kis egyszerű és tiszta vendégház és turista- / diákszállás. Kiváló kerékpár túra útvonalak vannak az erdőkben, a tavak körül.

Nevezetességei, látnivalói:
A város főterét valóságos kis ékszerdoboznak tartják, amelyet két oldalról barokk és reneszánsz épületek határolnak. Állandó lakossága mindössze 8400 fő körüli. Méltán híres U Bílého koníčka, amelyet a város legértékesebb épületének, házának tartanak, már 1544 óta itt áll. A tér túloldalán található a régi városháza, amelynek harmincegy méter magas tornyából lenyűgöző kilátás nyílik a környező területekre. Az épület homlokzatán a környék jelentős pontyhalászatára és az ebből adódó jellegzetes ételkülönlegességére utaló ponty és halász látható. A főtér közepén áll még egy reneszánsz stílusú szökőkút és egy barokk stílusú Mária szobor is. Ha szerencsénk van, éppen belefuthatunk a téren gyakran megrendezett sokadalmak egyikébe, amikor is kürtős kalácsot és mézbort vehetünk.

A környező utcákban a ponty marcipán verzióját több méretben is megvásárolhatjuk, továbbá süteményeket és forró csokit is kaphatunk, ha betérünk valamelyik helyi cukrárnába.

Třeboňban egyházi műemlékeket is találunk. Ilyenek például az Ágostonrendiek által épített XIV. századi gótikus kolostor, amelyet később átépítettek, így ma reneszánsz és barokk stílusú épület formájában tekinthetjük meg, valamint az értékes gótikus Szent Jiljí-templom. Valószínűleg ez utóbbi templomból, az 1380-as évekből származik a cseh gótikus festészet legjelentősebb alkotása, a Třeboňi oltár Mesterének oltárkép-sorozata, amelyet jelenleg a prágai Várban található Nemzeti Galériában őriznek.

A város legjelentősebb nevezetessége a Rosenberg várkastély, amely 1374. körül gótikus várként kezdte a pályafutását, majd fokozatosan alakult át barokk stílusjegyeket őrző, reneszánsz kastéllyá. A terület 1611-ig, vagyis a család kihalásáig a Rosenbergekhez tartozott. A kastély bejárata felett még mindig egy rózsa látható, ami a Rosenbergek címere volt. A család utolsó sarja éppen itt, Třeboňban lelte halálát. Vilmos gróf élénken érdeklődött az alkímia iránt, és a legenda szerint éppen az életét meghosszabbítani hivatott elixír elfogyasztásába halt bele. A legenda alátámasztására a kastélyban a mai napig megtalálható a régi alkimista laboratórium. Egyéb mendemondák is kötődnek ehhez a helyhez, mint például a cseh kastélyok elmaradhatatlan tartozéka, a „Fehér asszony” kísértete. Az uradalmat a Rosenbergek után a Schwarzenberg család szerezte meg. A kastély udvarán áll egy jellegzetes, barokk díszkút, amely egy hollót ábrázol, ami a csőrében négy törökfejet tart. A kút ábrázolása egyébként a Schwarzenbergek címerében is felfedezhető.

A várkastély körül később egy angolpark is épült. A kastélypark egész évben gyönyörű, de főleg ősszel hangulatos, amikor a fák és a bokrok levelei jellegzetes őszi színekben pompáznak. A parkban nem mindennapi teremtményekbe botolhatunk, ugyanis a fák között pávák sétálgatnak. Az angolpark kapuja egy végtelen nyugalmat árasztó, hatalmas tóra nyílik, amely tökéletes hely az elmélkedésre.

Třeboň óvárosának egyik kapuján, a Svínovi kapun kilépve jobbra a városfal maradványait tekinthetjük meg. A fal egyik bástyája hajdan a helyi hóhér lakhelyéül szolgált. Szintén errefelé található a helyi sörgyár.

Élménybeszámoló képek – 2015-ös körutazás fotói:
óváros látnivaló kapu érkezés haletető árnyas út vizek között üreges öreg fa pihenő útjelzők csendes folyó baglyok tóvidék menü étteremben óváros szép belváros templom vendéglátás városkapu belváros kilátó park és múzeum belyárat szép régi városi kapu lakóautók faházak nagy tó játszótér térkép körkép

Szinte minden cseh város rendelkezik saját sörfőzdével. A helyi Bohemia Regent sört főző gyárat 1379-ben alapították, így ez az ország egyik legrégebbi ilyen jellegű intézménye. A kezdetekben az Ágoston-rendi szerzetesek készítették ezt a helyi különlegességet, majd később, 1482-ben a Rosenberg család vette át, és kezdte bővíteni a gyárat. Innen származik a sör címkéjén látható vörös rózsa, ami a család címerének fő eleme is. A gyár a terület többi részével együtt az ezerhatszázas években a Schwarzenbergek kezére került, és 1706-ban Schwarzenbergi Ferdinánd egy új, a korábbinál jóval nagyobb, modernebb gyár építésébe kezdett. Az intézményt a második világháború idején államosították, majd a rendszerváltást követően újra magánkézbe került. Ekkoriban élte a sörfőzde a legsötétebb időszakát, még az is felmerült, hogy hatszáz évnyi működés után végleg bezár. Az intézmény végül 2000-ben menekült meg, ekkor vette át a vezetését a Stasek testvérpár, akik a mai napig azon dolgoznak, hogy a Bohemia Regent a világ legkiválóbb márkáinak egyike legyen. Munkájuk nyomán a hagyományos sörök mellett olyan különlegességek is megjelentek, mint az egyedi íz világú kendersör és a Petr Vok nevet viselő félbarna sör.

A frissen csapolt sörünk mellé helyi specialitásnak számító pontyot kóstolhatunk, amelyet a közeli mesterséges tavak egyikéből fogtak. Az elmúlt évszázadok tudatos tereprendezése során a környéken egyre több mesterséges tavat hoztak létre, amely többszörösére növelte a haltenyésztési kapacitást. Itt ásták Dél-Csehország legnagyobb halastavát, a tizenöt négyzetkilométernyi Rožmberket.

A maga módján minden cseh városka egyedi, és jellegzetes, közöttük Třeboňt viszonylag szelídebbnek, visszafogottabbnak tartják. A fő szezon a nyár folyamán tart, de talán érdemesebb ősszel felkeresni, ekkor ugyanis a leghangulatosabb.

Környékén szállások, közeli települések online foglalás lehetőséggel: Lomnice nad Lužnicí, Stráž nad Nežárkou, Lužnice, Domanín, Stříbřec, Spolí, Štěpánovice, Novosedly nad Nežárkou, Chlum u Třeboně, Záblatí, Lišov és Ledenice.

A piros linken keresztül megkapjuk a foglalható szálláshelyek listáját, korábbi vendégektől értékelés fórum: Třeboň szállás, hotel és apartman árak leírással ITT – közeli, kertvárosi, tóparti üdülő kemping, panzió és apartman (kiadó ház, lakás és nyaraló villa) ajánló. Kisebb-nagyobb csoportok részére a hotelkereső kínálja a szabad szobákat. Az utazás élménybeszámolók sokat segítenek a fotók mellett a döntésben az online egyéni szállásfoglalásban. Az árak gyűjtőhelye, garantáltan jól működő szálloda, szálláskereső online rendszerekből. Önellátó, reggelis, félpanziós és all-inclusive csomagok.

A környék zoomolható térképe, GoogleMaps műholdkép, 3D domborzat vagy StreetView képek, fotók:

Repülőterek távolságok a központtól légvonalban: Linz – Blue Danube repülőtér (LNZ) 95,9 km.

Český Krumlov, a jobban ismert, fő dél-csehországi utazási célpont távolsága innen 46 km autóval. České Budějovice a modern, kereskedő és ipari nagyváros mindössze 26 km. Híres, helyi, minőségi söröket mindenhol találunk utunk során.

The post Třeboň látnivaló útikalauz és szállások ajánló appeared first on Szállás és látnivaló utazás blog: Ezüstszamár.

Prostějov szálláshelyek: látnivalók Csehország

$
0
0

Prostějov

A város járási központ Csehországban, az Olomouci kerületben. A Haná tájegység nyugati szélén, a Hornomoravský úval északi részén, a Drahanská hegységtől keletre terül el. Közelében folyik a Hloučelaés a Romže patak.

A piros linken keresztül megkapjuk a foglalható szálláshelyek listáját magyarul. Garantáltan kedvező árak a felsorolt szállások esetén. Prostějov szállások, hotel vagy magánszállás apartmanok árakkal leírással ITT – szálloda, kemping és apartman (kiadó ház, lakás vagy nyaraló villa) ajánlatok. Kis csoportok részére a hotelkereső kínálja a szabad szobákat.

A vendég-fórum vélemények alapján népszerű szállások, kiemelten kedvelt hotelek:
• Penzion u Antonicka (családias panzió, jó étterem, légkondicionált, ingyenes Wi-Fi és parkolás)
• Hotel Avion (3 csillagos***, étterem, 24 órás recepció, terasz, ingyenes Wi-Fi)
• Penzion u Konicka (4 csillagos****, mosoda, étterem (à la carte), légkondicionált)
• Hotel Penzion Na Hradě (4 csillagos****, szobaszerviz, mosoda, reggeli a szobában, bár, 24 órás recepció)

A 2-3-4 csillagos panziók, vendégház, kis szállodák és az apartman kategória online akciós árakkal.

A kínálatban, városok / szállások száma és távolsága a környéken – az oldalsó szálláskereső segít gyorsan: Kostelec na Hané 6.6 km 1, Slatinice 11.2 km 1, Alamóc 16.2 km 19, Kojetín 19.4 km 1, Vyškov 22.1 km 3, Velká Bystřice 22.5 km 1, Zlobice 23.5 km 1, Drnovice 23.7 km 1, Přerov 24.1 km 3, Podomí 24.2 km 1, Tršice 24.7 km 1 és Sloup 27.1 km 1.

Last minute utazás, akciós árak az ajánlott szálláshely foglalási oldalakon: Prostějov hotel árak, szállások ITT. Szoba, olcsó magánszállás, apartmanok (kiadó lakás, szobák, házak és olcsó ágyak hosszútávra), kis hotel, turista-vendégház és diákszállás ITT kereshetően. Az árak gyűjtőhelye, garantáltan jól működő szálláskereső online rendszerekből. Önellátó, reggelis, félpanziós, all-inclusive csomag ajánlatok az egész Európából, és távolabb.

panzió, kis hotel

Leírások, látnivalók és nevezetességeik – események, program ajánló vagy képek a helyről. Prostějov látnivalói, nevezetességei: Nemzeti ház, új városháza, régi városháza, kastély, városfalak, Špalíček zsidónegyed, Masaryk iskola, Mária oszlop, Karlovi Szűz Mária szobra, templom, kolostor, huszita közösségi ház. Az egyik legrégebbi látványossága a városnak a Szent Kereszt templom: www.mestopv.cz/cz/. Történelmi városmagját 1990-ben városi emlékzónává nyilvánították. Több mint 46 ezer lakosa van, de vonzáskörzetében 78 ezren élnek. A település és környéke ideális a kerékpározásra. Nagyon ismert a nemzetközi távolsági kerékpáros Borostyánkő útvonal. Az aktív pihenés szerelmesei kellemes órákat tölthetnek Kolářovy sady parkban, amely közvetlenül a város központjában, van. A modern sportcsarnok, teniszpályák, a bowling és squash terem, a fürdő, mászófal és egyéb létesítmények várják az idelátogatókat. A város különböző fesztiválok színhelye és különböző kulturális eseményeknek ad otthont.

Budapest és Prostějov távolsága kb. 380 km autóval az online útvonaltervező ajánlásával. Az utazási idő kb. 3 óra 34 perc autópályákon haladva. Mellékutakon (autópályán kívül) haladva egy napon belül elérjük.

További útvonalak keresésére jó a Viamichelin, vagy térképek és autós, buszos utazások a GoogleMaps-on műholdképpel tervezhetőek. Repülőtér távolságok a központtól: Turany (BRQ – Brno) 46.5 km és Leos Janacek (OSR) 76.2 km – Ostrava. A környék zoomolható térképe, műholdkép, 3D domborzat vagy StreetView képek, fotók:

Magyarországról busszal és vonattal elérhető, át kell szállnunk legalább egy alkalommal.

Prostejov
Prostějov-i utazás, kirándulási témában szólj hozzá itt! Kérdezzük vagy segítsük egymást, hogy hatékonyan szervezzük az utat!

The post Prostějov szálláshelyek: látnivalók Csehország appeared first on Szállás és látnivaló utazás blog: Ezüstszamár.

Františkovy Lázně szálláshelyek, látnivaló és utazás tipp

$
0
0

Františkovy Lázně

Egyike a Csehországban található híres fürdővárosoknak, melyet ugyan kevesebben ismernek mint a híres Karlovy Vary-t vagy Marianské Lazné-t, de mindenképpen érdemes arra, hogy ellátogassunk ide, hiszen a környéke kiváló nyári kirándulóhely. A város hidegforrásairól híres, a fürdő szimbóluma egy kisfiú, Frantisek. A legenda szerint az a nő aki ezt a kis Ferencet megérinti biztosan teherbe esik.

Last minute és előfoglalás, utazás, szállás ajánlatok összegyűjtése másodpercek alatt: Františkovy Lázněi szállások minden ajánlata ITT. Hotel szoba, olcsó B&B magánszállás kiadó szoba, lakások, konyhás apartman, kis vendégház és diákszállás (hostel) ITT kereshető. Az árak gyűjtőhelye, garantáltan jól működő szálláskereső online rendszerekből. Önellátó, reggelis, félpanziós és all-inclusive csomag ajánlatok.

A piros linken keresztül megkapjuk a foglalható szálláshelyek listáját magyarul, illetve korábbi vendégek élménybeszámolóit, értékeléseit: Františkovy Lázně szállások, hotel és apartman árakkal leírással ITT – közeli, kertvárosi üdülő kemping és apartman (kiadó ház, lakás vagy nyaraló villa) ajánlatok. Kis csoportok részére a hotelkereső kínálja a szabad szobákat. Az élménybeszámolók sokat segítenek a fotók mellett a döntésben az online egyéni szállásfoglalásban.

építészet wellness-fürdő belváros

A vendég-fórum vélemények alapján népszerű Františkovy Lázněi szállások, kiemelten kedvelt hotelek Františkovy Lázněban:

4 csillagos****:
• Francis Palace (bár, 24 órás recepció, kert, terasz, lift, expressz be- és kijelentkezés, széf, fűtés, poggyászmegőrzés, összes közös- és magánhelyiség nemdohányzó, fitneszközpont, kaszinó, wellnessközpont, masszázs, pezsgőfürdő, ingyenes Wi-Fi).

3 csillagos***:
• Lazensky pension Josef (panzió, étterem, terasz, családi szobák, lift, széf, fűtés, poggyászmegőrzés, wellnessközpont, masszázs, ingyenes Wi-Fi és parkoló).

2 csillagos**:
• Pension Abbazia (terasz, nemdohányzó szobák, családi szobák, fűtés, poggyászmegőrzés, játszótér, ingyenes parkoló).

Egyéb kiadó szállás, apartman:
• Apartmany Natalie (kert, családi szobák, fűtés, ingyenes kerékpárhasználat, ingyenes Wi-Fi és parkoló).

Františkovy Lázně gyógyfürdő

A teljes szállás kínálat óriási, kisebb olcsó panziók, vendégházak és kiadó magánszállás vendégszobák, kempingek sorát nem kell előre foglalni kivéve a legtelítettebb főszezoni hétvégéket.

hotel szoba Františkovy Lázně

Františkovy Lázně környéki szállások, közeli települések: Cheb 5.6 km 12, Skalná 5.6 km 2, Mýtinka 6.0 km 1, Mostov 9.5 km 1, Bad Brambach 11.7 km 3, Waldsassen 13.2 km 2, Konnersreuth 14.6 km 1, Habartov 16.0 km 1, Neualbenreuth 16.0 km 2, Selb 17.5 km 2, Sokolov 20.4 km 2 és Bad Elster 20.8 km 10.

Repülőtér távolságok a központtól légvonalban: Karlovy Vary nemzetközi repülőtér (KLV) 40.2 km, Hof-Plauen repülőtér (HOQ) 40.4 km, Altenburg/Nobitz repülőtér (AOC) 96.6 km.

Útleírás, látnivalók és nevezetességek – események, program ajánló és képek. Františkovy Lázně részletesen: www.frantiskovylazne.cz.

Budapest és Františkovy Lázně távolsága kb. 726 km autóval. Az utazási idő kb. 6 óra és 50 perc. Az online útvonal tervezők sokat segítenek nekünk, pl.: GoogleMaps, Viamichelin a profi útvonalterv készítők az olcsó (ingyenesen használható) vagy a leggyorsabb utak feltérképezésére.

A környék zoomolható térképe, GoogleMaps műholdkép, 3D domborzat vagy StreetView képek, fotók:

Františkovy Lázně-i utazási, kirándulási témában szólj hozzá itt! Kérdezzük vagy segítsük egymást, hogy hatékonyan szervezzük az utat!

Képek, kedvcsináló fotók:
Gyógyfürdő Francis Palace szoba Ferenc-forrás Francis Palace Kaiserbad Szent Péter és Pál evangélikus templom építészet wellness-fürdő belváros

The post Františkovy Lázně szálláshelyek, látnivaló és utazás tipp appeared first on Szállás és látnivaló utazás blog: Ezüstszamár.

Opava szálláshelyek és utazás Csehországban

$
0
0

Opava

Németül Troppau, lengyelül Opawa, város Csehország keleti részén. Fontos üzleti, gazdasági és kulturális központ, része a kelet-csehországi iparvidéknek. Az Opava és Moravice folyók összefolyásánál fekszik.

Szállás ajánlatok összehasonlítása gyorsan, egyénileg. Hotelek, szállodák és panziók: Opava hotel ajánló, jó online szállások ITT.

szállás minőségi hotel reggeli Opava belváros

Városok távolsága, ahol online szállás árak is kereshetőek: Jilešovice 16.5 km 1, Šilheřovice 25.1 km 1, Racibórz 25.1 km 2, Ostrava 29.3 km 15, Vratimov 35.1 km 1, Příbor 37.3 km 1, Wodzisław Śląski 39.7 km 1, Štramberk 41.1 km 3, Kopřivnice 42.4 km 1, Frýdek-Místek 42.9 km 5, Karlova Studánka 46.0 km 1 és Karviná 46.2 km 1.

Útleírás, látnivalók és nevezetességek – események, hírek, program ajánló és képek. Miért jó ide foglalni?

Történelem, érdekességek, látnivalók és nevezetességei:
Opavát írásos források 1195-ben említik először, amikor a kereskedelmi utak csomópontjában állt, városi rangot 1224-ben kapott. 1742 és 1918 között az osztrákok tartották uralmuk alatt, ekkor Troppau néven Szilézia tartomány székhelye volt. 1938 és 1945 között német megszállás alatt állt. A város jelentős részét elpusztították ugyan, számos kulturális és történelmi jelentőségű emlékműve érintetlen maradt. Az 1269 előtt épült minorita kolostor és a Szentlélek templom, az első emlékművek egyikei. Az Opavai erőd (Milostvice) ma is nyitva áll a látogatók előtt, a katonai épületet még a második világháború előtt építették.

A város színházának története is régi időkre nyúlik vissza, 1805-ben létesítették. Az előadások kezdetben német nyelven zajlottak le. A Cseh Köztrsaság legrégebbi múzeuma is Opavában található, mely 1814-ben nyitotta meg kapuit a nyilvánosság előtt. A Szilézia Múzeumot 1893 és 95 között történelmi stílusban építették, fenntartva a tradíciókat. A Szilézia Egyetemet 1991-ben alapították.

Opavát manapság leginkább mégis a „sportok városaként” emlegetik, hisz a város jelentős sporteseményeknek is otthont ad. Csodás, modern futballpályával rendelkezik, téli stadionja fűtött úszómedencékkel várja a látogatókat, de teniszezési, lovaglási lehetőség is az érkezők rendelkezésére áll élmény dús időtöltésüket szolgálva.

A város híres szülötteinek sora hosszú, közülük legjelentősebb talán a színes fényképek atyja, Karel Schnizel.

A közelben fekvő Sziléziai alföld és a Jeseniky-hegyek előhegységei a turistáknak sem utolsó célpontjai.

Az opavai kulturális életet évente megrendezésre kerülő fesztiválok színesítik.

Szálláshelyek és árak, magyar nyelven: Opava népszerű szálláshelyei itt lefoglalhatóak kedvező/akciós áron ITT.

Hőmérséklet, időjárása, előrejelzés (Weather forecast): uk.weather.yahoo.com/czech-republic/moravskoslezsk%C3%BD/opava-795499/.

A környék zoomolható térképe, GoogleMaps műholdkép, 3D domborzat vagy StreetView képek, fotók, kiváló minőségben:

Repülőtér távolsága a központtól légvonalban: Leos Janacek (OSR) 31.5 km – Ostrava.

Opava szálláshelyek ajánló, hotelek. Üzleti utazás, sport vagy kultúra? Itt több cél lehetséges. Mi érdekli még önt?

Aki szeret finomságokat enni, annak talán be se kell mutatni a híres Opavia-t: www.opavia-lu.com – kekszek és csokik: a Deli, Bebe, Disko stb.

The post Opava szálláshelyek és utazás Csehországban appeared first on Szállás és látnivaló utazás blog: Ezüstszamár.

Karviná szállás, látnivalók és utazás Csehországban

$
0
0

Karviná

Cseh város a Morva-Szilézia Régióban, Karviná kerület közigazgatási, Csehország egyik legfontosabb szénbányász központja. Az Olse folyó völgyében, Ostravától 18 kilométerre, a szomszédos városokkal együtt az iparilag jelentős Ostrava-Karvina medencében fekszik. Közel 60ezres lakosságának 8%-a szlovák, ugyancsak 8%-a lengyel ajkú. Utóbbi történelmi múlttal rendelkezik a térségben.

Szállás ajánlatok összehasonlítása gyorsan, egyénileg: Karviná szállások, ajánlatok ITT. A város és környéke, hotel, kis szállodák, olcsó magánszállás kiadó szoba, panzió, lakások, konyhás apartman, kemping-üdülő, kis egyszerű és tiszta vendégház és turista- / diákszállás interneten elérhető, a közvetlen elérhetőségeket a visszaigazolás tartalmazza. A látványosságok, kiemelt helyek közelében egyszerűen tudunk keresni. Friss vendég vélemények, értékelések a leírások mellett fórum szerűen.

Történelme és nevezetességei:

A 19. századig nem számított igazán jelentős településnek, mondhatni eltörpült a közeli Frystat mellett. A város ütemes fejlődéséhez a szén felfedezése járult hozzá a 18. század második felében, hatására a vasútvonalak épültek ki. 1920-ra már Csehszlovákia fő bányászvárosa lett, 1923-ban pedig a városi jogokat is megszerezte. 1938-ban Lengyelországhoz csatolták, a második világháború alatt a náci Németország része volt. Csak a háború után került vissza Csehszlovákiához. 1948-ban Frystattal együtt a környező falvakat (Darkov, Ráj) is területéhez kapcsolták, így jött létre a mai város, Karviná. Frystat az ipari jellegű város történelmi központjává vált.

A világháborúk utáni időszak a nehézipari fejlesztésekre koncentrált. A város ma nyitott a lassú restrukturalizációra, és más gazdasági tevékenységektől sem zárkózik el. Mind a kereskedelem, mind a turizmus egyre meghatározóbb életében. Karviná mára a térség oktatási központja is, otthont ad a Szilézia Egyetem kereskedelmi fakultánsának, mely mellett szintén fontos kulturális és oktatási központja a Cseh Köztársaságban élő lengyel kisebbségnek.

Karvina legvonzóbb turisztikai csodája a Darkov gyógyfürdő (Spa Darkov). Darkov legrégebbi egészségügyi intézete csodálatos fürdőparkban fekszik, a 130 éves tradíciókra visszatekintő létesítmény elsősorban kezelései miatt került Csehország szerte és azon kívül is a gyógyulni vágyók érdeklődésének középpontjába. A sikeres kezelés kulcsát elsősorban a környéken feltörő ásványvizek adják, melyek gyógyhatásához jelentős mértékben hozzátesz az orvosok szakértelme, és a technológiailag kitűnően felszerelt munkahely. A fürdő vendégei szabadidejük aktív eltöltése végett a szomszédos parkokban is sétálhatnak, de a környező Beskydy-hegyek is kitűnő kirándulásokkal, túrákkal kecsegtetnek. Ezenkívül teniszpályák, minigolf, biciklikölcsönző, könyvtár, szauna várja az érkezőket, nem beszélve a zenés, táncos eseményekről, melynek a fürdő időről-időre otthont ad.

Ha Karvinában járunk a Frystatti kastélyt se hagyjuk ki a látnivalók sorából, melyet felújítása után, 1997-ben nyitottak meg újra a látogatók előtt. A korhűen berendezett kastély festői szépségű parkja, a maga 36 hektáros területével, barokk Herkules szobraival, ritka fa és bokorfajaival már önmagában is megér egy látogatást. A park közepén a gyerekek örömére egy mini állatkertet is találunk, mely elsősorban a helyi vízimadarak bemutatására specializálódott.

Szálláshelyekben nem bővelkedik a város. Olcsó hotel, kollégium (hostel) vagy egy vendégszoba (Zimmer frei jelleggel), az amit találhatunk. Az általában csak átrohanó vagy fürdőző vendégek kevés vendégéjszakát generálnak itt. Lásd. pl.: stars-karvina.cz/show_en.php?kat=hotel_sport&m=93.

A környék zoomolható térképe, GoogleMaps műholdkép, 3D domborzat vagy StreetView képek, fotók, kiváló minőségben:

Városok, települések a közelben, környéke szállás ajánlóval online: Havířov, Bohumín, Horní Těrlicko, Petrovice u Karviné, Orlová, Český Těšín, Šenov, Horní Soběšovice, Vělopolí, Ropice, Rychvald és Horní Třanovice.

Repülőterek távolsága a központtól légvonalban: Ostrava – Leos Janacek repülőtér (OSR)
35,0 km, Katowice (Pyrzowice) nemzetközi repülőtér (KTW) 78,6 km és Krakkó-Balice nemzetközi repülőtér (KRK) 93,4 km.

Hotel szállás a Darkov:  www.hoteldarkov.cz/uvod.htm.

The post Karviná szállás, látnivalók és utazás Csehországban appeared first on Szállás és látnivaló utazás blog: Ezüstszamár.

Prerov szálláshely: utazás és szálláskereső tipp

$
0
0

Přerov (németül Prerau)

Törvényhatósági jogú város Morvaország Olomouci kerületében, a Cseh Köztársaságban.

Szállás ajánlatok összehasonlítása gyorsan, egyénileg. Gyors szálláskereső online foglalási lehetőséggel: Prerov hotel és panzió, vendégház ajánlatok ITT kereshető – az internetes egyéni és kis csoportos utazási irodai árak gyűjtőhelye, garantáltan jól működő online rendszerekből, foglalható szálloda lista. Hotel FIT Přerov, Hotel Na Jizni Prerov, Jana, lovas panzió szállás stb.

szállás hotel szórakozás

Városok, települések a közelben, környéke szállás ajánlóval online: Kroměříž, Bystřice pod Hostýnem, Lipník nad Bečou, Velký Újezd, Tršice, Veselíčko, Velký Týnec, Kocourovec, Kojetín, Holešov, Velká Bystřice és Zlobice.

Útleírás, látnivalók és nevezetességek – események, hírek, program ajánló és képek. Miért jó ide foglalni?

2006. július 1-jétől törvényhatósági jogú város, addig járási székhely volt. Alamóctól 22 kilométerre, a Felsőmorva dombságon, a Bečva folyó partján fekszik. Jelentős közlekedési csomópont, Alamóccal együtt pedig a legfontosabb vasúti kereszteződés Morvaországban. A város fontos ipari létesítményeknek ad otthont, Přerovban székel a cseh légierő 23. helikopteres Edvard Beneš alakulata és a katonaság egyik kiképzőközpontja is. Přerovnak meg van az esélye, hogy a jövőben a Duna-Odera-Elba folyamok egyik fontos kikötője legyen.

Prerov hotelek, akciós árai: Prerov népszerű hotelei az interneten is. Kezdjük a szálláshely keresést most, és olvassunk el pár beszámolót fórumokon a kiválasztott helyről!

A város északi részében kiterjedt archeológiai lelőhelyre bukkantak. Nagyon értékes leleteket találtak a mamutvadászatok idejéből. Prerov első írásos említése 1141-ből származik. Királyi város rangjára 1256-ban emelték. A város igazi fejlődésnek 1841-től, a vasút megépítésével indult. A második világháború végén itt robbant ki a přerovi felkelés, melyet erőszakkal fojtottak el. 1997. július 7-én a várost árvíz öntötte el.

Prerov történelmi magja a Felső tér (Horní náměstí) környékén található. Központjában az egykori vár helyén magasodó Prerovi kastéllyal, melyben jelenleg a Komenský Múzeum kapott elhelyezést. Kiállításainak sorából kiemelkedik a Jan Amos Komenský életét és munkásságát bemutató retrospektív kiállítás, valamint a Haná térség népművészetét bemutató.

Az eredeti gótikus várat a 16. század második felében a Pernstejn család építetett újjá reneszánsz kastéllyá, majd a 17. század elején a Zerotin család bővítette, végül 1927 és 30 között a múzeum szükségletei szerint renoválták. Az átalakítások közepette a torony 22 métert emelkedett. A Felső tér környéken XV. századból származó polgárházakat is találhatunk, vagy megtekinthetjük az egykori városfalak romjait.

A kirándulni vágyókat a várostól északkeletre található Žebračka nevű természetvédelmi terület vonzhatja. Míg a középkori látványosságok megszállottjai, ha nem volna elég nekik a Prerovi kastély, Lipník nad Bečvou irányába véve útjukat a Helfenste in középkori várat (cseh nevén Helfštýn) megszemlélhetik.

Egy prerovi népszerű szálláshelyek csehül (szlovákul és lengyelül) kereshetőek.

Időjárása, előrejelzés, hőmérséklet, szél stb. jelentések magyar szövegekkel:  www.wunderground.com/global/stations/11748.html.

A környék zoomolható térképe, GoogleMaps műholdkép, 3D domborzat vagy StreetView képek, fotók, kiváló minőségben:

Repülőterek távolsága a központtól légvonalban: Ostrava – Leos Janacek repülőtér (OSR) 55,3 km és Brno Turany repülőtér (BRQ) 64,3 km.

The post Prerov szálláshely: utazás és szálláskereső tipp appeared first on Szállás és látnivaló utazás blog: Ezüstszamár.


Telč szálláshelyek és látnivalók

$
0
0

Telč

Németül Teltsch, Jihlava járás egy híres városa, a Cseh–Morva-fennsík déli részén fekszik. Első írásos említése 1315-ből ismert. 1992-ben a történelmi városközpontja az UNESCO a Világörökség része lett, stílusa sok középkori európai városhoz hasonló. Reneszánsz és barokk épületek, parkok és kastélyok várják a turistákat és az átutazóban lévő érdeklődőket.

A piros linken keresztül megkapjuk a ténylegesen foglalható szálláshelyek listáját magyarul, illetve korábbi vendégek élménybeszámolóit, értékeléseit itt olvashatjuk: Telč szállások, szálloda vagy apartman árakkal leírással ITT – közeli, kertvárosi üdülő kemping és apartman (kiadó ház, lakás vagy nyaraló villa) ajánlatok. Kis csoportok részére a hotelkereső kínálja a szabad szobákat. Az élménybeszámolók sokat segítenek a fotók mellett a döntésben az online egyéni szállásfoglalásban.

Last minute és előfoglalás, utazás, szállás ajánlatok összegyűjtése másodpercek alatt: Telči szállások minden ajánlata ITT. Hotel szoba, olcsó B&B magánszállás kiadó szoba, lakások, konyhás apartman, kis szálloda, vendégház és diákszállás (hostel) ITT kereshetően. Az árak gyűjtőhelye, garantáltan jól működő szálláskereső online rendszerekből. Önellátó, reggelis, félpanziós és all-inclusive csomag ajánlatok.

A vendég-fórum vélemények alapján népszerű szállások, kiemelten kedvelt hotelek Telčben:
• 4****: Hotel U Hrabenky (wellnessközpont, masszázs, pezsgőfürdő, bowling, étterem, 24 órás recepció)
• 3***: Hotel Celerin (24 órás recepció, fax, játszótér, asztalitenisz, ingyenes Wi-Fi)
• 3***: Penzion Telč No. 20 (reggeli a szobában, kert, kerékpárkölcsönző, ingyenes Wi-Fi)
• 2**: Ubytování Podolí U Křížku (játszótér, családi szobák, poggyászmegőrzés, ingyenes parkolás)
• Egyéb szállás kategória: Penzion Kamenne Slunce (panzió-vendégház, játékterem, játszótér, biliárd, grillezési lehetőség, családi szobák, széf)

A teljes telči szállás kínálat óriási, kisebb olcsó panziók, vendégházak és kiadó magánszállás vendégszobák, kempingek sorát nem kell előre foglalni kivéve a legtelítettebb főszezoni hétvégéket.

Telč környéki szállások: Urbanov 4.4 km 1, Borovná 5.2 km 1, Nová Říše 9.2 km 1, Dačice 11.4 km 6, Třešť 13.0 km 4, Český Rudolec 16.2 km 1, Horní Cerekev 17.7 km 2, Počátky 18.3 km 1, Vílanec 18.7 km 1, Žirovnice 20.7 km 1, Modletice 22.3 km 1 és Rančířov 22.6 km 1.

Telč Hotel Celerin Telč Hotel Celerin Telč Hotel U Hrabenky Telč Hotel U Hrabenky Telč Penzion Kamenne Slunce Telč Telč

Repülőtér távolságok a központtól légvonalban: Prága Václav Havel nemzetközi repülőtér – PRG 150 km.

Budapest és Telč távolsága kb. 400 km autóval. Az utazási idő így kb. 4 óra 15 perc. Az online útvonal tervezők sokat segítenek nekünk, pl.: GoogleMaps, Viamichelin a profi útvonalterv készítők az olcsó (ingyenesen használható) vagy a leggyorsabb utak feltérképezésére. A környék zoomolható térképe, műholdkép, 3D domborzat vagy StreetView képek, fotók, kiváló minőségben:

Telč-i utazási, kirándulási témában szólj hozzá itt! Kérdezzük vagy segítsük egymást, hogy hatékonyan szervezzük az utat!

Útleírás, látnivalók és nevezetességek – események, program ajánló és képek. Telč részletesen: 1992-ben a történelmi városközpontot az UNESCO a Világörökség részévé nyilvánította. Lakosainak száma 6000 fő, de évente kb. 200 000, turista keresi fel a várost. 1982 óta minden évben zenei fesztivált rendeznek (Prázdniny v Telči) július és augusztus fordulóján, mely Csehország egyik legrégebbi ilyen jellegű fesztiválja. A programban szerepelnek színházi és művészeti előadások, valamint kiállítások. A városközpont és a kastély parkja a tavakkal nagyjából 2 óra alatt bejárható, de érdemes leülni a főtér valamelyik éttermében, vagy cukrászdájában ahol igen kedvező áron fogyaszthatunk. A város honlapja: www.telc.eu.

The post Telč szálláshelyek és látnivalók appeared first on Szállás és látnivaló utazás blog: Ezüstszamár utazási tanácsadás.

Brno szállások: utazás, sport és látnivaló fórum ‘Brünn’

$
0
0

Brno

Németül Brünn, Csehország második legnagyobb városa, Morvaország fővárosa. A Délmorva kerületben (Jihomoravský kraj) fekszik, a Pozsonyt Prágával összekötő D1-es és D2-es autópálya mellett. Jelentős ipari, művelődési és művészeti központ. Utóbbit kiemelkedő oktatási és kulturális intézményeinek köszönheti, melyek egyike a híres Masaryk Egyetem. Vegyi, elektromos, élelmiszer-, jármű- és építőipara, fegyver- és motorgyára, sörgyára, textilipara és kereskedelme ma is erős, nagy jelentőségű.

Brno online hotel szállás keresés, friss vendég vélemények az árak mellett: Brno hotel szállás foglalás ajánlatai ITT: A város bővelkedik a szálláshelyekben, a több mint 40 hely online kedvezményes árakkal, hotel, panzió és kiadó privát apartman (konyhás lakás) ajánlat közül biztosan megtaláljuk a számunkra megfelelőt is. Vendég vélemény fórum a képek és leírások mellett. Kattints az egyik piros linkre vagy az oldalsó internetes szálláskeresőre!

MotoGP vagy csak egy kirándulás? Minden esetre találhatunk szálláshely ajánlatokat. Szálloda keresés egész évben gyorsan megy a fenti vagy az oldalsó szálláskereső segítségével. Sok kis panziót találunk a környező településeken is. A környéken van még: Bystrc 8.2 km 1, Rozdrojovice 10.1 km 3, Žebětín 10.9 km 1, Vranov 13.0 km 2, Kuřim 13.3 km 1, Ostrovačice 15.8 km 2, Slavkov u Brna 17.8 km 1, Blansko 18.7 km 4, Dolní Kounice 19.1 km 1, Zastávka 19.4 km 1, Podomí 22.1 km 1 és Domašov 22.5 km 1, település neve, távolsága és a szállásadók száma.

Fontos! Szobát foglalni az alábbi linken keresztül kezdj: Hotel foglalás díjmentesen, szállodakereső ITT magyarul Garantáltan kedvező, jó online árak, szinte egész Európát lefedik.

A város környékére tudunk foglalni gyakran még olcsóbban.
GProoms – Listovy koleje (2016.-tól foglalható 200 szobás ház, hostel közös fürdőszobás kétágyas, különágyas szobákkal, jó személyzet)
– Royal Ricc 4**** (szép étterem, négy csillagos minőségi szálloda központi belvárosi helyen, elegáns luxus szállás), Grandhotel Brno**** vag a Comsa Brno Palace Hotel ****, itt a négy csillagos luxus komoly erőkkel képviselteti magát. Zöld környezetben található kis kedvenc a Hotel U Šuláka***, megéri betérni hozzájuk. Brno-tól mindössze 10 km-re találjuk a Penzion Gallus***-t, ahol szép szobák várnak, saját kis éttermük is van, és jó árakkal várják a hosszabb vagy rövidebb időre betérő vendégeket itt (Vranov u Brna). pl. 49 euro/kétágyas szoba/éj reggelis ár júliusban.

Fotók, képes élménybeszámoló röviden:
Hostel - turistaszálló Kényelem és stílus olcsó szállás Luxus minőség Büféreggeli Étterem Reggeliző Kétágyas Konferencia - rendezvény Brno városa - belváros

Történelem, érdekességek:
Középkori magyar neve Berén, mely az idők során kikopott a használatból, a 19. századi magyar szövegek már a németből átvett Brünn névvel illetik. Mivel a kommunista uralom évtizedeiben az adott ország nyelvén használt településnév szabályát alkalmazták, a magyar szövegekben tért nyert a Brno változat, miközben elhomályosult azonossága a Brünn névvel. 1990-től mindkét névváltozat használatban van, a szlovákiai és csehországi magyar sajtó leginkább az utóbbi változatot használja.

A város a középkorban a Nagymorva Birodalomhoz tartozott, a monda szerint egy bizonyos Bryno nevű törzsfő alapította. Városi jogokkal 1243-ban Vencel király ruházta fel, jelentőssé a Luxemburgi dinasztia alatt vált, ekkor alapították meg a Morva Grófságot. A huszita hadjárat és a harmincéves háború ugyan sok szenvedést okozott lakóinak, a város hatalmas falainak köszönhetően, ellenszegült a támadásoknak. Elsősorban posztóipara miatt vált jelentőssé, az „osztrák Manchester” néven emlegették, 1780-ban már húsz textilmanufaktúrával büszkélkedhetett. A környékén talált kőszénnek köszönhetően, ipara és kereskedelme fellendült, a régi osztrák birodalom legnagyobb gyárvárosa lett. 1928 óta jelentős vásárvárosként tartják számon. A II. világháborút követően a német lakosságot gyalog hajtották ki az osztrák határ felé, ez volt a hírhedt „brünni halálmenet”.

A város sziluettjét az 1277-ben épült gótikus stílusú vár, a Spilberk határozza meg. A várat a 17-18. század derekán terebélyes barokk erődítménnyé változtatták, 1940-ben a Gestapo központja lett. Falai 1961 óta a Brnói Városi Múzeumnak adnak otthont. A vár magyar vonatkozása, hogy a 18. század végén a magyar jakobinus mozgalom tagjait, köztük Kazinczy Ferencet itt börtönözték be. A két emelet mély kazamata börtöncellái ma nyitva állnak a látogatók előtt. A 19. század közepéig, majd a második világháború alatt működött börtönként. A várat gyönyörű ápolt park veszi körül. Brno hasonlóan domináns épületei közé tartozik a 13. században épült Szent Péter és Pál székesegyház. A Péter-hegyen található templom a 11-12. században állt Brnói vár területén helyezkedik el. A 15-16. században számos átépítésen esett keresztül, a 18. század közepén barokk stílusban építették újjá. 1777 óta a Brnói érsekség székhelye. Mai neogótikus megjelenését a 19-20. század fordulóján nyerte el, amikor a 12. századi templom kriptáját megnyitották a nagyérdemű előtt. Mindenesetre a leghátborzongatóbb látványosság1648–51 között épült Brnóban. A Kapucinusok Szent Kereszt Templomának szellőzőnyílás rendszere megőrizte a szerzetesek kiszáradt földi maradványait, akik 1780-ig temetkeztek ide. Összesen 153 múmiát őriznek a templom falai között, köztük városi urakat és Trenck Ferenc báró, pandúrezredes tetemét, aki haláláig a Spilberk börtönében raboskodott. Róla Jókai Mór A két Trenk című regényében is olvashatunk, ő a „magyar Trenk”.

Brnó arculatán természetesen a modern építészet is nyomot hagyott. Különösen ismert és kiemelkedő épület a Villa Tugendhat, melyet 1929-ben a német építész Mies van der Rohe tervei alapján emeltek. A funkcionalista építmény világszerte igazi mérföldköve volt a modern építészetnek, nem csoda, hogy 2002 óta az UNESCO által nyilvántartott Világörökség részét képezi. Vagy említhetnénk a Brnói Kiállítási Területet, Európa legelegánsabb vásárterületét, melyet harminc mérnök tervezett, és közel 40 éven át építették. Évente több mint 50 vásárt és kiállítást rendeznek itt, állandó és időszaki pavilonok egyaránt előfordulnak területén.

A városközponton kívül szintén találunk hívogató célállomást bőven, legyen az akár a városi állatkert, a botanikus kert, az arborétum, vagy egy-egy színpompás gyümölcsöskert. Míg a környezet a város híres szülötteit inspirálta, ihletüket fellendítette, gondoljunk csak Musilra, vagy Milan Kunderára, a motorsport szerelmesei a Brnói Automotodromon gyűlnek össze, az új Masaryk körút a Moto Grand Prix fanatikusainak találkozóhelye.

Hotelek, panziók, vendégház és apartman, magyar szálláskereső segítség, hotelek és fórum vélemények árakkal: Brno szálláshelyek, népszerű és olcsó hotelek ITT. Lásd pl.: U Heligonky (18 szoba reggelivel), Bird’s Nest (kiadó szoba és luxus lakosztály), teljesen felszerelt kiadó belvárosi lakások 2 főre (pl.: EEL Ubytování Brno).

Időjárása, előrejelzés: www.wunderground.com/global/stations/11723.html.

A környék zoomolható térképe, GoogleMaps műholdkép, 3D domborzat vagy StreetView képek, fotók, kiváló minőségben:

Szállodák Brnoban, szálláshelyek ajánlója, hotel kereső, látnivalók és a város története. Utazási segédlet térképpel és időjárás Brünnben.

Reggeliző Étterem Büféreggeli Konferencia - rendezvény

Egyeteme weboldala, műszaki, menedzsment és művészeti felsőoktatás: www.vutbr.cz. Erasmus ösztöndíjakra lehet pályázni ide.

The post Brno szállások: utazás, sport és látnivaló fórum ‘Brünn’ appeared first on Szállás és látnivaló utazás blog: Ezüstszamár utazási tanácsadás.

Pardubice szállások, csehországi utazás egyénileg

$
0
0

Pardubice

Nnémetül Pardubitz, törvényhatósági jogú város Csehország nyugati részében, 104 kilométerre fekszik Prágától, a Pardubicei kerület központja. Az Elba két partján terül el, annak Chrudimka folyóval történő összefolyásánál, teljes területe 82,655 km². Hosszú hétvégi kirándulás vagy üzleti út, itt sok vendég tölt rövidebb időket. Nyugat-Csehország ipari központja. A város a vasúti közlekedés megindításától indult rohamos fejlődésnek a 20. században. Állandó lakossága 89700 fő körüli most (2016).

Szállás ajánlatok, vélemények, pardubicei szállásfoglalás magyarul díjmentesen: Pardubice hotelek, panzió és apartman – vendég értékelések a képek, akciós árak és leírások mellett. Belváros, központ, a foci stadion vagy zöldövezet mellett, a legtöbb elvárásnak van megfelelő szállás. Kattints a piros linkre, és akkor a vendég véleményeket, fórum értékeléseket is láthatod a hotel fotók mellett!

Szálloda, kedvelt hotel és szálláshely lista Pardubicében:
– Luxus: Apartments near Golf & Spa Resort Kunětická Hora (4 fős, modern, felszerelt
52 m²-es elit kategóriás szállás)
– Siesta Rodinný Resort, (kiváló szálloda és üdülő)
– Hotel Zlatá Štika (a legnépszerűbb),
– Hotel Arnost Garni (panzió kategória),
– Hostel Trim (turista, diákcsoport szállás)
– Restaurant a penzion Steak Station (panzió vendégház és étterem)
– Hotel Euro (modern ház, egyszerű, közel a központhoz)
– pici vendégházak egy-egy kiadó szobája és középiskolai kollégium nyáron csoportoknak

Hotel Pardubice

Közeli városok, további Pardubice környéke szállások:
Chrudim 8.8 km 2, Přelouč 15.0 km 1, Nasavrky 19.9 km 1, Hradec Králové 21.0 km 14, Skryje 29.1 km 1, Hlinsko 30.4 km 1, Ždírec nad Doubravkou 36.6 km 1, Jaroměř 37.4 km 1, Kutná Hora 37.4 km 11, Potštejn 39.1 km 1, Svratka 39.2 km 1 és Kolín 40.8 km 1. Továbbá: Lázně Bohdaneč, Slatiňany, Hermanuv Mestec, Sezemice, Dašice, Holice, Vysoké Chvojno, Čejkovice, Bítovany és Licibořice.

A piros linken keresztül megkapjuk a foglalható szálláshelyek listáját magyarul, illetve korábbi vendégek élménybeszámolói, értékelései: Pardubice szállások, hotel vagy apartman árak leírással ITT – közeli, kertvárosi üdülő kemping és apartman (kiadó ház, lakás vagy nyaraló villa apartman) ajánlatok. Kis csoportok részére a hotelkereső kínálja a szabad szobákat. Az utazás élménybeszámolók sokat segítenek a fotók mellett a döntésben az online egyéni szállásfoglalásban.

Bővebb útikalauz leírás a városról magyarul: látnivalók cikk Pardubice.

Hotelek, szálláskereső és díjmentes foglalás egyénileg: Pardubice hotel és apartman árak ITT.

Repülőtere 2,9 km-re található a belvárostól, központtól.

Szálláshelyek a repülőtér környékén: ITT van több szálláshely, érdemes előre foglalni a szebb és az olcsóbb helyekre a repülőtér közelében itt. Szállodák a repülőtérnél és a közeli településeken.

Budapest és Pardubice távolsága kb. 465 km autóval az online útvonaltervező ajánlásával. Az utazási idő kb. 5 óra autópályákon haladva. Mellékutakon (autópályán kívül) haladva egy 8 órás kalandos út, 450 km távolság.

A környék zoomolható térképe, GoogleMaps műholdkép, 3D domborzat vagy StreetView képek, fotók, kiváló minőségben:

Időjárása, előrejelzés: www.wunderground.com/global/stations/11652.html.

Pardubice szálláshely keresője, utazás segítő oldal időjárás előrejelzéssel és térképpel. A repülőtér és környéke.

Hotel, golfpálya, sport, étterem és konferencia helyszín: grkh.cz.

Golfpálya lakosztály étterem tágas szálloda szoba

The post Pardubice szállások, csehországi utazás egyénileg appeared first on Szállás és látnivaló utazás blog: Ezüstszamár utazási tanácsadás.

Frýdek-Místek szállás, hotel ajánló, cseh utazás tippek

$
0
0

Frýdek-Místek

Cseh város a Morva-Sziléziai régióban, a kerület, kistérség központja. Két formálisan független várost foglal magába, Frydeket és Místeket, melyeket az Ostravice folyó választ el egymástól. A folyó keleti oldalán fekvő Frydek a Tesini történelmi régió része. Frydek-Místek ma két felújított történelmi központjával, otthonaival és forgalmas utcáival modern városnak számít. Bár nyüzsgését lépten-nyomon érezni fogjuk, azért csendes részeket, sarkokat találhatunk benne, legyen az akár egy zöld park, akár egy a vár mellett kanyargó romantikus sétányai közül.

Kedvezményes internetes szállás árak, kereső és online foglalás együtt díjmentesen: Frýdek-Místek hotelek és egyéb szállások ITT. Kezdjük a szálláshelykeresést az oldalon! Szállás ajánlatok összehasonlítása gyorsan, egyénileg. A közeli települések, környéke, hotel, kis szállodák, olcsó magánszállás kiadó szoba, panzió, lakások, konyhás apartman, kemping-üdülő, kis egyszerű és tiszta vendégház és turista- / diákszállás (hostel, kollégium) interneten elérhető, a közvetlen elérhetőségeket a visszaigazolás tartalmazza. A látványosságok, kiemelt helyek közelében egyszerűen tudunk keresni. Friss vendég vélemények, értékelések a leírások mellett fórum szerűen.

Kiemelten kedvelt helyi hotelek: Afrika Hotel Frýdek-Místek 4**** (jó négy csillagos), Hotel Parrot 3*** (kedvelt, keresett, elismert 74 szobás ház, ami csoportokat fogad.

Frýdek-Místek szállás

A város története, útikalauz bevezető röviden:
Az 1300-as évekből származó városfalak maradványai még mindig Frydek főterén magasodnak. Ha erre járunk, érdemes megnézni a kastélyt, elődje egy helyi jelentőséggel bíró gótikus épület volt, melyet a 14. század elején kezdtek építeni. Annál inkább, mert az építmény falai ma a Beskydy Múzeumnak adnak otthont, két állandó kiállítással, a kastély történetét bemutató, és a Beskydy tájat és az ott élő embereket reprezentáló tárlattal csábítva a látogatókat. Ezenkívül persze időről-időre számos más időszakos és izgalmas kiállítás kap helyet a kiállítótermekben. Ugyancsak a kastélyhoz tartozik a barokk Szent Barbara kápolna.

Látnivalók és nevezetességek Frýdek-Místekben:
A főtér közepén magasodik a Szent Florlan szökőkút, melyet 1894-ben emeltek. A tér arculatát reneszánsz épületei szabják meg, melyek homlokzatai későbbi idők emlékét, a barokk és a romantika stílusjegyeit hordják magukon. A város történelmi magját eredeti barokk épületeivel a Hluboká utca adja. Ha végigmegyünk rajta, a Szűz Mária látogatása névre keresztelt, toronymagasan a város fölé ívelő Bazilikához jutunk, melyet a 18. század második felében emeltek. A templom legértékesebb darabja, 1793-ból származó főoltára, az opavai építészmester Jan Schubert és a híres brnó-i építész, Andrew Schweigl munkája. Frydek ugyancsak jelentős emlékművei közé tartozik a Szent Jost reneszánsz templom a Komensky parkban és a párizsi templom a Farní utcában, melyek nem kevésbé érdemesek látogatásunkra.

A Místek tér (Szabadság tér) legérdekesebb történelmi emlékművei közé tartoznak a régi polgárházak, melyek egyaránt utalnak a város reneszánsz és barokk építészetére, valamint a Szent Jakob gótikus templom 17. századból származó tornyával. A Szabadság téren a legendás Szűz Mária szobor másolatát tekinthetjük meg, melynek eredetijét a Beskydy Múzeumban őrzik.

Frýdek-Místek

Frýdek-Místek ideális célpontja lehet a legkülönbözőbb érdeklődésű turistáknak és a sportrajongóknak egyaránt. A környező Beskydy-hegyek kirándulásra csábítanak, a csak Beskydy templomaként emlegetett 1324 méter magas Lysá hora megmászása, minden gyalogos vándornak nagy kihívást jelent. A hegyek télen a sízés szerelmeseit várják.

Hála a gondosan felfestett bicikli utaknak, Frydek-Místekben a kerékpározás az egész család számára biztonságos lehet.

Hajózni az Olesnai töltésnél lehet, melyet 1964-ben építettek. A vízfelszín területe 88 hektár, mélysége 13 méter. Nyári hétvégéken a legfontosabb szórakozási központtá válik, úszni, horgászni, halászni lehet. A gát a szezonális áradásokkal szemben biztos védelmet nyújt.

Ezenfelül teniszezhetünk, lovagolhatunk a városban, ha nem épp a helyi kávézók, teaházak egyikének bársonyos foteljaiba mélyedve szeretnénk eltölteni szabadidőnket.

Hotel ajánló, vendég értékelések, szállodakereső: Frýdek-Místek jó szálláshely árajánlatai ITT, élménybeszámolók a linkre kattintva érhetőek el.

Időjárása, előrejelzés, jelentések: weather.weatherbug.com/Czech%20Republic/Frydek-Mistek-weather.html.

A környék zoomolható térképe, GoogleMaps műholdkép, 3D domborzat vagy StreetView képek, fotók, kiváló minőségben:

Városok, települések a közelben, környéke szállás ajánlóval online: Frýdlant nad Ostravicí, Horní Soběšovice, Lhotka, Dobrá, Brušperk, Hukvaldy, Nošovice, Řepiště, Paskov, Lubno, Dolní Tošanovice és Vratimov.

Repülőterek távolsága a központtól légvonalban: Ostrava – Leos Janacek repülőtér (OSR) 16,5 km.

Frýdek-Místek

The post Frýdek-Místek szállás, hotel ajánló, cseh utazás tippek appeared first on Szállás és látnivaló utazás blog: Ezüstszamár utazási tanácsadás.

Hluboká nad Vltavou szálláshely és látnivaló

$
0
0

Hluboká nad Vltavou egy kisváros Csehország déli részén, melyet a Moldva folyó szel ketté. A 2014-es népszámlálás szerint nem sokkal haladja meg az 5000 főt az állandó lakossága. Közelében található egy várdomb és a Českobudějovická medence.
Híres luxus golfpályájáról, ahol a kezdőtől a profi szinten golfozóig megtalálhatjuk a hozzánk leginkább passzoló területet és minőségi játékban és órákban lehet részünk. 2 km-re található a várostól a Bezdrev-tó, ahol gyakoriak a vizisportok, köztük a legkedveltebb a vitorlázás, amire lehetőségünk nyílik, hogy kipróbáljuk. Ausztria és Németország közelsége miatt nagyon szépen fejlődött a terület idegenforgalmilag.

Szállás ajánlatok összegyűjtése másodpercek alatt, szálloda előfoglalás, egyénileg foglalhatóak: Hluboká nad Vltavou szállások minden ajánlata ITT. Hotel, olcsó magánszállás kiadó szoba, lakások, konyhás apartman, kis egyszerű és tiszta vendégház és turista- / diákszállás interneten elérhető, a közvetlen elérhetőségeket a visszaigazolás tartalmazza.

A piros linken keresztül megkapjuk a foglalható szálláshelyek listáját, korábbi vendégektől értékelés fórum: Hluboká nad Vltavou szállások, hotel vagy apartman árak leírással ITT – közeli, kertvárosi üdülő kemping és apartman (kiadó ház, lakás vagy nyaraló villa) ajánlatok. Kis csoportok részére a hotelkereső kínálja a szabad szobákat. Az utazás élménybeszámolók sokat segítenek a fotók mellett a döntésben az online egyéni szállásfoglalásban. Az árak gyűjtőhelye, garantáltan jól működő szálláskereső online rendszerekből. Önellátó, reggelis, félpanziós és all-inclusive csomag ajánlatok.

A vendég-fórum vélemények alapján népszerű szállások, kedvelt hotelek:

5 csillagos*****:
– Relaxační a regenerační centrum (terasz, sítároló, teniszpálya, golfpálya (3 km-en belül), horgászási lehetőség, kerékpározás, lovaglás, szauna, fitneszközpont, szolárium, wellnessközpont, masszázs, pezsgőfürdő, törökfürdő / gőzfürdő, fedett medence, kerékpárkölcsönző, étterem, bár, reggeli a szobában, újságok, széf, nemdohányzó szobák, akadálymentesített, lift, fűtés, ingyenes WiFi és privát parkolás)

4 csillagos****:
– Hotel Podhrad (terasz, napozóterasz, teniszpálya, golfpálya (3 km-en belül), horgászási lehetőség, biliárd, asztalitenisz, kenu, túrázás, kerékpározás, bowling, lovaglás, fallabda, minigolf, helyszíni vízi sportolási lehetőség, szauna, fitneszközpont, szolárium, wellnessközpont, masszázs, étterem, bár, reggeli a szobában, à la carte étterem, újságok, széf, nemdohányzó szobák, akadálymentesített, családi szobák, lift, kijelölt dohányzóhely, szobaszerviz, csomagolt ebéd, autókölcsönző, transzferszolgáltatás felár ellenében, reptéri transzfer felár ellenében, 24 órás recepció, utazásszervezés, ingyenes WiFi és parkolás)
– Restaurant Pension L-Club (grillezési lehetőség, szabadtéri medence (szezonális nyitva tartás), kert, terasz, napozóterasz, golfpálya (3 km-en belül), horgászási lehetőség, darts, túrázás, kerékpározás, szauna, játszótér, étterem, bár, à la carte étterem, újságok, nemdohányzó szobák, családi szobák, fűtés, kijelölt dohányzóhely, ingyenes WiFi és parkolás)

3 csillagos***:
– Sportcentrum Dvořák (grillezési lehetőség, szabadtéri medence (szezonális nyitva tartás), kert, terasz, napozóterasz, teniszpálya, golfpálya (3 km-en belül), horgászási lehetőség, asztalitenisz, túrázás, kerékpározás, bowling, vízipark, játszótér, étterem, pénzváltó, mosoda, akadálymentesített, fűtés, ingyenes WiFi és parkolás)
– Hotel Milan Vopicka (grillezési lehetőség, szabadtéri medence (szezonális nyitva tartás), kert, napozóterasz, teniszpálya, golfpálya (3 km-en belül), túrázás, kerékpározás, bowling, étterem, bár, italautomata, utazásszervezés, jegyiroda, közös társalgó/TV szoba, napi takarítás, újságok, nemdohányzó szobák, családi szobák, fűtés, kijelölt dohányzóhely, ingyenes WiFi és parkolás)

Egyéb kategória:
– Apartmán Peli (túrázás, kerékpározás, családi szobák, fűtés, összes közös- és magánhelyiség nemdohányzó, ingyenes WiFi és privát parkolás)

Hluboká nad Vltavou felülről

Az egész szállás kínálat nagy, kisebb olcsó panziók, vendégházak és kiadó magánszállás vendégszobák, kempingek sorát nem kell előre foglalni kivéve a telítettebb főszezoni napokat.

Relaxacni a regeneracni centrum szoba

Hluboká nad Vltavou környékén szállások, közeli települések online foglalás lehetőséggel: Dobřejovice 1, Úsilné 2, České Budějovice 72, Žabovřesky 2, Purkarec 2, Dubné 2, Malé Chrášťany 2, Holubovská Bašta 1, Dívčice 1, Rudolfov 1, Němčice 1, Lipí 1.

Repülőtér távolságok a központtól légvonalban: Linz – Blue Danube repülőtér (LNZ) 92,7 km – Ausztria.

Hluboká nad Vltavou turizmus szempontjából az egyik legnépszerűbb Csehországban. Fő látványossága a lenyűgöző kastélya, ami köré épült a város, melyet a 13. században építettek, de azóta több restauráláson is átesett és nyerte el jelenlegi külsejét.
A kastélyon belül két túrán vehetünk részt: az “A” és a “B” vonalon. Az első a hivatali helyiségeket mutatja meg, ezek szépségét szavakkal nem lehet leírni. A második túra a magánrészt mutatja be. A kettő között található kastélyparkot is érdemes megnézni, hatalmas és gyönyörű.
Hlubokából át lehet sétálni az Ohrada kastélyig, ez egy vadászkastély kiállítással. Mellette található egy kis állatkert, ami nagy élményt jelent a családi vakáción részt vevő turisták számára, gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt.
A tórendszer körül hatalmas sétákat lehet tenni, a levegő lélegzetelállítóan friss és tiszta. Tökéletes és idilli.

Itt található egy kedvcsináló videó a kastélyról:

Budapest és Hluboká nad Vltavou távolsága kb. 440 km autóval. Az utazási idő kb. 4 óra és 47 perc. Az online útvonal tervezők sokat segítenek nekünk, pl.: GoogleMaps, Viamichelin a profi útvonalterv készítők az olcsó (ingyenesen használható) vagy a leggyorsabb utak feltérképezésére.

Szálloda, jó szállás vélemények, utazás, kirándulási témában szólj hozzá! Kérdezzük és segítsük egymást, hogy könnyebben szervezzük az utakat!

Utazás képek, kedvcsináló fotók, élménybeszámoló és szállás:
Hluboka golfpályája Hluboka nad Vltavou belváros Hluboká nad Vltavou felülről Hluboká nad Vltavou kastély Hotel Milan Vopickaban bekészített pezsgő a szobában Hotel Podhrad egy szobája Hotel Podhrad étterem Hotel Podhrad szoba Relaxacni a regeneracni centrum folyosó Relaxacni a regeneracni centrum franciaágyas szoba Relaxacni a regeneracni centrum szieszta-kád Relaxacni a regeneracni centrum szoba Relaxacni a regeneracni centrum wellness Relaxacni a regeneracni centrum Restaurant Pension L-Club fürdőszoba

Útleírás, látnivalók és nevezetességek – események, hírek, program ajánló és képek. Hluboká nad Vltavou részletesen: www.hluboka.cz. Látványosság, vásárlás, éttermek és hivatalok információi.

A környék zoomolható térképe, GoogleMaps műholdkép, 3D domborzat:

The post Hluboká nad Vltavou szálláshely és látnivaló appeared first on Szállás és látnivaló utazás blog: Ezüstszamár utazási tanácsadás.

Mariánské Lázně, Marienbad szállások gyógyfürdő, pihenés

$
0
0

Mariánské Lázně Csehországban található Karlovy Vary régióban Cheb körzetében. A várost zöld hegyek veszik körül, eszményi környezetet biztosítva. Gyönyörű parkok és nemes házakat láthatunk itt. A legtöbb épület a 19. század második feléből származik, amikor a hírességek és uralkodók felfedezték itt a gyógyító szén-dioxid forrásokat, mik máig vonzóvá teszik a várost.

Filléres akciók, last minute utazás akciók az ajánlott szálláshely foglalási oldalakon. Mariánské Lázně hotelek, szállások ITT. Szoba, olcsó magánszállás, apartmanok (kiadó szobák, házak és olcsó ágyak hosszútávra), kis szálloda, vendégház és diákszállás ITT kereshetően. Az online árak gyűjtőhelye, garantáltan jól működő szálláskereső online rendszerekből. Önellátó, reggelis, félpanziós, all-inclusive csomag ajánlatok egész Csehországból, Európából, és távolabb.

A következő piros linken keresztül megkapjuk a foglalható szálláshelyek listáját magyarul. Garantáltan jó egyéni árak: Mariánské Lázně, Marienbad óriási szállás kínálata magar leírással ITT – hotelek, kicsi családi és nagy szállodák, kemping és apartman (kiadó ház, lakás vagy nyaraló villa) ajánlatok. Kis csoportok részére a hotelkereső kínálja a szabad szobákat.

Népszerű szállások, villa-vendégházak, kiemelten jó hotelek a vendég fórum értékelések alapján:
• Falkensteiner Hotel Grand Spa Marienbad (1000 m² wellness és SPA-terület télen-nyáron, 168 szobás nagy szálló)
• Hotel Continental (4 csillagos ****, újonnan megnyílt, wellness-medence, szauna)
• Depandance Romantic Suites (lakosztályok, központi fekvés, kilátás a híres oszlopsorra, mindezt kedvező áron)
• Residence Hotel Romanza (újonnan nyílt elegáns szálloda, központi fekvés, elegáns berendezés)
• Esplanade Spa and Golf Resort (5 csillagos ***** luxus, széleskörű gyógy- és wellness szolgáltatások)
• Gourmet Hotel Villa Patriot (központi fekvés, közel az erdőséghez és a fürdőhöz, 4 csillagos ****)
• Penzion Polarka (panzió kényelmes szobákkal, hangulatos környezet, keményfa padló, WiFi)
• Pension STYL (gyakran a olcsóbb, közös fürdős kis szobák, egyszerű, kirándulók, túrázóknak megfelelő)

A 1-2-3-4-5 csillagos házak, normál üdülő és luxus szálloda és az apartman kategória online akciós árakkal.

Falkensteiner Hotel Grand Spa Marienbad szoba

Sant Georg Garni villa vendégház

Pension STYL 1*, olcsó turista szállás, panzió

A kínálatban, városok / szállások száma és távolsága a környéken – az oldalsó szálláskereső segít gyorsan: Poutnov 10.4 km 1, Město 11.7 km 2, Planá 12.0 km 1, Bečov nad Teplou 14.7 km 2, Neualbenreuth 18.2 km 2, Tachov 20.2 km 2, Horní Slavkov 20.9 km 1, Konstantinovy Lázně 21.2 km 10, Dlouhý Újezd 23.5 km 1, Loket 23.7 km 10, Sokolov 24.0 km 1, Cheb 26.3 km 7 .

Budapest és Mariánské Lázně távolsága kb. 700 km autóval az online útvonaltervező ajánlásával. Az utazási idő kb. 6,5 óra autópályákon haladva. Mellékutakon (autópályán kívül) haladva egy napon belül elérjük.

További útvonalak keresésére jó a Viamichelin, vagy térképek és autós, buszos utazások a GoogleMaps-on műholdképpel is tervezhetőek. Repülőtér távolságok a központtól: Karlovy Vary (KLV) 29.7 km és Hof / Plauen (HOQ) 69.3 km.

A környék zoomolható térképe, GoogleMaps műholdkép, 3D domborzat vagy StreetView képek, fotók:

Magyarországról busszal és vonattal is elérhető, át kell szállnunk legalább egy alkalommal.

Mariánské Lázně-i wellness, csehországi témában szólj hozzá itt!

Leírások, látnivalók és nevezetességeik – események, program ajánló vagy képek is a helyről. Mariánské Lázně látnivalói, nevezetességei: Marianskewww.marianskelazne.cz/en és en.wikipedia.org/wiki/Marianske.

The post Mariánské Lázně, Marienbad szállások gyógyfürdő, pihenés appeared first on Szállás és látnivaló utazás blog: Ezüstszamár utazási tanácsadás.

Český Krumlov szálláshelyek a látnivalók között

$
0
0

Český Krumlov

kisváros dél-Csehországban, számomra óriási élmény volt, miután nem tudtam, hogy hová érkezem egy kis csoporttal Dél-Csehországban. A Moldva folyó kettős kanyarulatának partján, Csehország (Prága után) második leglátogatottabb turisztikai célpontja, ami ennél fontosabb, hogy a vár komplexum plusz parkok mérete a második legnagyobb egész Csehországban. Állandó lakossága alig több 13 ezer főnél. Vonzza a művészeket, akik így szép környezetben, versenyezve dolgoznak, kortárs és klasszikus alkotásaik egyaránt világhírűek lettek.

Last minute és előfoglalás, utazás, szállás ajánlatok összegyűjtése másodpercek alatt: Český Krumlovi szállások minden ajánlata ITT. Hotel szoba, olcsó B&B magánszállás kiadó szoba, lakások, konyhás apartman, kis szálloda, turista-vendégház és diákszállás ITT kereshető. Az árak gyűjtőhelye, garantáltan jól működő szálláskereső online rendszerekből. Önellátó, reggelis, félpanziós és all-inclusive csomag ajánlatok.

A piros linken keresztül megkapjuk az egyénileg foglalható szálláshelyek listáját magyarul, illetve korábbi vendégek élménybeszámolóit, értékeléseit itt olvashatjuk: Český Krumlov szállások, szálloda vagy apartman árakkal leírással ITT – közeli, kertvárosi üdülő kemping és apartman (kiadó ház, lakás vagy nyaraló villa) ajánlatok. Kis csoportok részére a hotelkereső kínálja a szabad szobákat. Az élménybeszámolók sokat segítenek a fotók mellett a döntésben az online egyéni szállásfoglalásban.

A vendég-fórum vélemények alapján népszerű Český Krumlovi szállások, kiemelten kedvelt hotelek Český Krumlovban:

5 csillagos*****:
• Hotel Ruze (étterem, bár, 24 órás recepció, terasz, akadálymentesített szobák, széf, poggyászmegőrzés, üzletek a szálláshely területén, légkondicionálás, ingyenes Wi-Fi, masszázs és wellness, nagyon drága)

4 csillagos****:
• Hotel Grand (közvetlenül a város főterén helyezkedik el, étterem, 24 órás recepció, terasz, családi szobák, expressz be- és kijelentkezés, széf, poggyászmegőrzés, légkondicionálás, ingyenes Wi-Fi)

3 csillagos***:
• Pension Athanor (nagyszerű vendégház, apartman-ház közel a városközpont, tiszta, szép környezet)
• Pension Rozmarýna (belvárosi panzió, igényesen felújított pici ház)
• Penzion Gardena (200 méterre fekszik Český Krumlov város történelmi terétől, kert, terasz, családi szobák, játszótér, ingyenes Wi-Fi és parkoló)

2 csillagos**:
• Pension Cert a Kaca (100 méterre található az Óváros tértől, fitneszközpont, játszótér, könyvtár, ingyenes Wi-Fi)

Vagy jó még a Hotel Konvice (étterem, terasz, nemdohányzó szobák, poggyászmegőrzés, teniszpálya, ingyenes Wi-Fi)

Český Krumlov

A teljes Český Krumlovi szállás kínálat óriási, kisebb olcsó panziók, vendégházak és kiadó magánszállás vendégszobák, kempingek sorát nem kell előre foglalni kivéve a legtelítettebb főszezoni hétvégéket. Például a kempinget csak a csoportoknak kell előre foglalni, sok csoport jár ide a vizi túrák miatt.

Český Krumlov környéki szállások, közeli települések: Větřní 4.9 km 2, Kájov 4.9 km 2, Mírkovice 6.1 km 1, Věžovatá Pláně 8.2 km 1, Chvalšiny 8.2 km 1, Chlumec 8.3 km 1, Velešín 11.1 km 1, Hořice na Šumavě 11.2 km 1, Kamenný Újezd 13.5 km 2, Habří 14.9 km 1, Kaplice 15.3 km 4 és Doudleby 16.3 km 1. Továbbá: Zlatá Koruna, Kladenské Rovné, Přísečná, Chabičovice, Srnín, Křenov és Zahořánky. Továbbá: Dobrkovice és Mojné.

Nagy repülőtér távolsága a központtól légvonalban: Linz (Blue Danube) repülőtér (LNZ) 65.7 km – Ausztria.

Budapest és Český Krumlov távolsága kb. 445 km autóval. Az utazási idő kb. 5 óra 8 perc. Az online útvonal tervezők sokat segítenek nekünk, pl.: GoogleMaps, Viamichelin a profi útvonalterv készítők az olcsó (ingyenesen használható) vagy a leggyorsabb utak feltérképezésére. A környék zoomolható térképe, műholdkép, 3D domborzat vagy StreetView képek, fotók:

Český Krumlov-i utazási, kirándulási témában szólj hozzá itt! Kérdezzük vagy segítsük egymást, hogy hatékonyan szervezzük az utat!

Képek, kedvcsináló utazás, látnivaló és szállás fotók, 2015-ös élménybeszámoló:
Csehország - Cesky Krumlov 5 csillagos szálloda stílus színház télen a vár templom központ folyópart hotel - erődítmény apartman - panzió panzió-vendégház felülnézet adag rántotthús múzeum mini-hotel panzió magyarul várfal festés belváros címer szobor és víz kemping sátrak vár Hotel szálloda saját utcai reklám Český Krumlov 2015 kínzókamrák és vallatás

Útleírás, látnivalók és nevezetességek – események, program ajánló és képek. Český Krumlov részletesen: www.ceskykrumlov.com. A krumlovi vár a prágai Hradzsin után Csehország második legnagyobb vára. Egyedülálló látványosság a jó állapotban fennmaradt és azóta fel újított barokk kastélyszínház, amihez hasonló csak néhány van a világon. A város egyik jelképe a kör alakú vártorony. A Szent Vitus-templom Krumlov másik jelképszerű épülete. A várossal egyidős a sörfőzés, a 13. századtól kezdve folyamatosan működött sörfőzde a városban. Minden júniusban megrendezik az Ötszirmú Rózsa Ünnepe nevű fesztivált, amin a reneszánsz kort, a város „aranykorát” idézik fel színielőadásokkal, régi zenei koncertekkel, lovagi tornákkal és fáklyás felvonulással. A képzőművészet itt pezseg, él és élni akar. A kézművesek, festők és például a zenészek egyaránt jól érzik itt magukat. Nyáron a sportolók és túrázók csoportjaival is találkozhatunk, ami tovább színesíti a képet. A szépen felújított, és évről-évre fejlődő történelmi negyedét, amit a Moldva nagy kanyarja szinte teljesen körülölelő ív, az UNESCO 1992. december 13-án a Világörökség részének nyilvánította. Neve az ónémet Krumme Aue, magyarul görbe mező kifejezésből származik. Nagyon jó magyar idegenvezetést kaphatunk itt (helyben lakó és dolgozó, Tibor örömmel segít nekünk, és szinte mindenkit ismer: www.krumlov.hu).

The post Český Krumlov szálláshelyek a látnivalók között appeared first on Szállás és látnivaló utazás blog: Ezüstszamár utazási tanácsadás.


Chomutov szálláshely, hotel és apartman árak keresése

$
0
0

Chomutov

Németül: Komotau, cseh város az Ústí nad Labem régióban. 2006. július elsejétől számít törvényhatósági jogú városnak.

Winterthur magyarul, hotelek és panziók internetes online akciós szállás áraik: Chomutov szállás kereső azonnali árak online – KATTINTS IDE!. Kezdjük a szálláshely keresést most! 1-5 csillagos hotel kategóriák itt Csehországban díjmentes foglalással. Fizetni ott kell csak helyben a hotelekben, szálloda és apartman napi és csomag árak, olcsó panzió vagy a kis hegyi vendégház kategória.

Keresett, kedvelt szálláshelyek név szerint:
– Hotel Arena *** (2013. óta online foglalható, tiszta, jó a személyzet és kedvezőek az árak)
– Aparthotel Areál DKS (2016. óta interneten 38 m²-es apartman egység, jól felszerelt)
– Hotel U Dvou medvídků (lakosztály és szoba, jó elhelyezkedés)

kis hotel franciaágyas szálloda Chomutov

Chomutov szállások, Csehország olcsó szálloda, kis hotel, panzió és apartmanok ajánlatai (napi és csomag árak): Chomutov összes szállása összegyűjtve ITT. Kattintson az előző piros linkre! Garantáltan kedvező árak: Penzion Avionika (panzió), Clochard Hotel vagy a Zamek Cerveny Hradek Hotel.

További városok, cseh települések, hotel szállás lehetőségek távolsága a környéken: Jirkov 5.3 km 1, Kadaň 13.3 km 5, Žatec 17.1 km 3, Rübenau 19.2 km 1, Most 18.8 km 3, Klášterec nad Ohří 20.4 km 2, Seiffen 21.3 km 12, Obrnice 21.4 km 1, Litvínov 21.4 km 5, Kurort Seiffen 22.3 km 2, Jöhstadt 23.0 km 3, Perštejn 23.3 km 1, Olbernhau 23.8 km 2 és Neuhausen 24.2 km 3, Jöhstadt 24.7 km 1, Neuhausen 25.0 km 3, Olbernhau 25.1 km 2, Heidersdorf 26.1 km 1, Zöblitz 26.4 km 1 és Pobershau 27.0 km 2. Kiadó lakást, csoportos diák szállást a helyi lakók vagy az idegenforgalmi irodák szakemberei tudnak ajánlani. Hotel Cesky Dum 3*** kiváló csillagos itt a városban (étterem és szálláshely). Továbbá: Svahová, Vikletice, Strupčice, Boleboř, Místo, Výsluní, Hora Svaté Kateřiny és Bitozeves.

A huszadik legnagyobb település a Cseh Köztársaságban, a negyedik az Ústi nad Lábem régióban, és a legnagyobb a 124200 fő lakosságú Chomutov kerületben. Megközelítőleg 48700 állandó lakosa van a belső 29,253 km²-es területén (2017).

belváros központja panzió kis hotel

Repülőterek távolsága a belváros központjától légvonalban: Karlovy Vary nemzetközi repülőtér (KLV) 45.3 km, Prága Václav Havel nemzetközi repülőtér (PRG) 72.2 km, Drezda repülőtér (DRS) 78.2 km és Lipcse Altenburg repülőtér (AOC) 86.4 km

Látnivalók, nevezetességei:
A város történelmi magjával a Chomutovka folyó bal partján fekszik kiszélesedve az Ore-hegység lábainál fekvő Chomutovsko-Teplice medencéig. Felszínét túlnyomórészt sík területek határolják, csak a keleti részeken és délkelet felé nyúlik ki a hegyoldal felé néhány tíz méterrel.

Történelem, történeti betekintő:
A Szent Katalin gótikus temploma és a városháza régebben a Teuton Lovagrend parancsnoksága alatt állt. Chomutov eredetileg ugyan cseh piactér volt, 1252-ben a teutonok vették birtokukba, majd teljesen germanizálták a területet. A város alapító okirata 1396-ból származik, 1416-ban a lovagok eladták IV. Wenceslausnak. 1588-ig számos tulajdonosváltás lezajlott, míg Chomutov végül egy jezsuita úr kezébe nem került, akinek meggyűlt a baja a helyi, protestáns lakossággal. A város 1605-ben nyerte el szabadságát, királyi várossá nyilvánították. A 30 éves háború alatt fejlődése stagnált. Fellendülni csak a 19. század második felében lendülhetett, a bányászat és a vasáru ipar jelentőségének növekedésével. 1970-re Chomutov jelentős nehézipari csomóponttá vált. A város virágzott, a lakosság száma 1938-ra elérte a 30 ezret. A fejlődés egész a második világháború végéig tartott. A nehézipar 1989-ben vesztette el jelentőségét, a környezetvédelem kapott hangsúlyos szerepet. Olyan szórakozási lehetőségeket nyújtó területek fejlesztésére helyezték a hangsúlyt, mint a Timsó tó környéke, az Ore-hegyi állatkert vagy a Bezruc völgy. Történelmi nevezetességeinek és kikapcsolódási lehetőségeinek köszönhetően a város mára a turisták egyik fontos célpontjává nőtte ki magát.

Városnéző túránkat érdemes az Óváros árkádokkal szegélyezett, téglalap alakú központjával kezdeni. Rögtön ott találjuk a Május elseje tér 1697-ből származó, barokk Szentháromság oszlopát, Ambroze Laurentise alkotását, melyet hét szent szobra fog körül, melyek 1725 és 32 között keletkeztek.

Az északnyugati oldalon található Városházát a város legértékesebb épületei határolják, ezek egyike a Szent Katalin templom, melyet korai gótikus stílusban építettek 1281-ben. A másik, a szemközti oldalt található, 1518 és 42 között épített, késő gótikus stílusjegyeket mutató Szűz Mária Mennybemenetele Templom, mely mellett az 53 méter magas Város Torony emelkedik. Az 1525-ben pusztító várostűz után újították fel, ma kilátótoronyként használják.

A déli oldal végén találjuk a Szent Ignác barokk templomot, mely két tornyával magasodik déli homlokzata fölé. A templomot Carlem Luragem építette a jezsuiták számára 1663 és 71 között. Ma képtárként használják, az egykori jezsuita hálóteremben pedig a városi múzeum telepedett le.

A gótikus polgárházak legfontosabb épülete az a későgótikus, 9-es számú, mely a főtér északnyugati oldalán a legutolsó. Érdemes megtekinteni.

A Timsó tó a nyári hónapok egyik legkedveltebb turistacsalogatója. A timsó 1% körüli, magas koncentrátuma kisebb fajta Holt-tengerhez teszi hasonlóvá a tavat, hisz meggátolja, hogy a vízben elburjánzanak az élő szervezetek, vagy hogy az gazosodni kezdjen.

A Timsó tóval északon határos Ore-hegyi állatkert főképp európai vadállatok tenyésztésére és háziasítására szakosodott, mint amilyen a farkas, vagy a bölény.

A Bezruč völgy 13 km hosszú, 200 méter mély erdős völgye a város északnyugati oldalán a kirándulni vágyó turisták kedvence. A Strážiště hegy (551) Chomutov északi peremén magasodik, ormán egy hotel működik, valamint egy fenséges kilátást nyújtó tornyot találhatunk.

A város számos sportolási lehetőséget nyújt az ide érkezőknek. A helyi úszómedencén túl, minigolf pályák, golf klub, gördeszka park, faltenisz, nyári és téli stadion egyaránt várja a mozogni sem rest turistákat.

Látnivalók, beszámolók (angol): www.virtualtourist.com/travel/Europe/Czech_Republic/Ustecky_Kraj/Chomutov-409337/TravelGuide-Chomutov.html.

Chomutov és Budapest távolsága 623 km, Chomutovtól Prága 92 km az online útvonal tervező ajánlásával. Nagyobb részt jó minőségű autópályákon haladhatunk. Egy kellemes 7-8 órás utazási időt lehet tervezni.

Időjárás előrejelzés, hőmérséklet jelentések: weather.yahoo.com/Chomutov-Czech-Republic/EZXX0044/forecast.html.

A környék zoomolható térképe, GoogleMaps műholdkép, 3D domborzat vagy StreetView képek, fotók, kiváló minőségben:

Chomutov szálláshelyek, hotel és kiadó szoba. Utazás egy kisebb cseh városba. Csehország nevezetességei sokadik része a blogon.

Népszerű kis hotel, céges rendezvény helyszín, étterem és panzió: www.penzionavionika.cz/en/. Szálláshelyek (hotel, pici panzió és olcsó apartman vagy szoba): www.pensionhotel.sk/ubytovanie-chomutov-severne-cechy-cesko-penziony-o01112114.html.

The post Chomutov szálláshely, hotel és apartman árak keresése appeared first on Szállás és látnivaló, nyaralás és utazás: Ezüstszamár ajánlja.

Ceske Budejovice szálláshely: apartman és szálloda ajánló

$
0
0

Ceske Budejovice

Németül Budweis, ugye milyen ismerős!? A 19. század folyamán használták így a német nevét gyakrabban, kisvárosi hangulata dacára, Dél-Csehország egyik legnagyobb városa, Prágától 150 kilométerre fekszik. Fontos kereskedelmi központ, színes bevásárlási lehetőségeket szolgáltat.

Ceske Budejovice szálloda, szállásfoglalás díjmentesen magyarul, kedvezményes árak egész évben: Ceske Budejovice hotelek, panziók és apartmanok ITT. Vendég értékelések, a vendég vélemény fórum van a térkép, szolgáltatás és a fotók mellett. Kattints a piros linkre vagy a jobb oldali keresőre, ha már konkrét dátum is van!

2017-ben nyitott, olcsó és jó minőségű nyári szállás a Domov Mládeže SŠ Polytechnické ITT, 14 m²-es kétágyas szobák, konyha, szép és hasznos közösségi terek, közös fürdő.

felújított kollégium

Sok jó szálláshely van minden kategóriában, érdemes előre foglalni a szebb vagy az olcsóbb helyekre. Kiemelten keresettek például: Grand Hotel Zvon, Dvorak és Gomel, őket sokan kedvelik. Kattints a piros linkre, és a hotelkereső megmutatja egy konkrét dátumra a jó ajánlatokat!

szálloda szoba

Egyéb városok, közeli települései távolsága, Ceske Budejovice környéke szállások: Hluboká nad Vltavou 7.8 km 4, Kamenný Újezd 9.4 km 1, Doudleby 9.6 km 1, Chlumec 13.9 km 1, Český Krumlov 21.5 km 55, Třeboň 23.4 km 2, Kaplice 27.9 km 1, Hořice na Šumavě 31.8 km 1, Dolní Dvořiště 37.1 km 1, Rožmberk nad Vltavou 37.8 km 1, Černá v Pošumaví 37.8 km 1 és Horní Planá 39.8 km 1.

Repülőtér: Blue Danube (LNZ) 86.0 km – Linz.

Nemcsak reneszánsz és barokk stílusban emelt épületeiről, és főteréről ismert, mely Csehország legnagyobb szép tere, sokan a mára világhírűvé lett, helyi sör, a Budvar (Budweiser) miatt emlékeznek rá jó szívvel. Míg az irodalombarátoknak minden bizonnyal a legendás katonát, Svejket juttatja eszébe.

Történelme, nevezetességei és mai látnivalók:
Pompás épületeire és egykori gazdagságára szabad királyi városként tett szert. Fontos szerepet játszott a huszita felkeléseknél, és egy időben itt őrizték a császári ereklyéket is. Jelentős fejlődést a 16. század során produkált, ezüstbányászatának, sörgyártásának, só kereskedelmének köszönhetően. 1641-ben tűzvész pusztított területén. A várost átalakították, számos ma látható barokk ház és templom ezen idők emlékét őrzi. A 19. század ismét jelentős forduló Ceske Budejovice életében, a város ekkora Dél-Bohémia ipari központjává érett. Ipari jellegét a 20. században kezdte elveszíteni.

Látnivalói a város szívében összpontosulnak, legegyszerűbb, ha gyalog vágunk neki a városnézésnek. Kirándulásunkat kezdjük mindjárt a város alapítójáról elnevezett, II. Premysl Otakar főtéren, szépsége önmagában is megéri az utazást. 16. században emelt reneszánsz épületeivel, kékszínű, barokk Városházával, akár egy képeskönyv oldalain is megállná a helyét. Utóbbi arra a kiegyensúlyozott gazdasági és politikai helyzetre reflektál, melyet a város a 18. század folyamán megélt. A Városháza homlokzatán tornyosuló négy alak a legfőbb polgári erényeket testesíti meg, úgyis, mint becsületesség, bölcsesség, elővigyázatosság és bátorság. A Városházával szemben, a tér közepén találjuk a barokk Sámson-szökőkutat. A kutat a 18. század folyamán azért létesítették, hogy elássa a várost Ultava folyó vizével. Ma már csak dekoratív célokat szolgál. A szökőkút közelében egy szabálytalan formájú kő jelöli a régi akasztófa helyét, nem érdemes rálépni, a legenda szerint ugyanis, ellenkező esetben, nem találunk haza. Jobban tesszük, ha fejünket felemelve inkább a régi polgárházakban gyönyörködünk. Az egyik leglátványosabb közülük a 16. században készült, 72 méter magas, gótikus, reneszánsz Fekete-torony, mely eredetileg tűz-, és harangtoronyként funkcionált. Nevét jellegzetes színéről kapta, mely a 19. században a kosztól lett ilyen (mára lemosták). Odafentről csodás kilátás nyílik a városra. A torony áprilistól októberig tart nyitva, 10-18 óra között. Évente egyszer még lépcsőfutóversenyt is rendeznek meredek lépcsőin, a bátrak nyugodt szívvel nevezhetnek be rá.

A főtérrel párhuzamos Cseh utcában folytatódik a szebbnél szebb gótikus és reneszánsz árkádos házak sora. Ebben az utcában javarészt cseh mesteremberek (szabók, cipészek, kovácsok) laktak, abban az időben, amikor a városnak még vegyes cseh-német lakossága volt. A főtér forgatagával szemben, itt nyugodtan gyönyörködhetünk a város szépségében.
A Domikánus Kolostorba a Piaristicke náměstíről jutunk be. Az egykor pénzverdeként is használt kolostort ugyan 1949-ben bezárták, a hozzá tartozó templom még ma is fogadja a látogatókat. Építését a város alapításával egy időben, 1265-ben kezdték meg, de csak a XV. században tudták befejezni. A kerengő mellett kisebb kertet találunk, a templomban pedig szokatlanul hatalmas, eredeti színeikben pompázó freskókat, melyek az 1993-97-es felújításnak köszönhetik alakjukat. A kolostor szomszédságában találjuk az 1531-ben épült Sóházat, melyet lépcsős tetejéről könnyen felismerhetünk. Előbb magtárnak, majd lőportárnak, csak utoljára használták sóháznak. Homlokzatán három, hátsó falán egy kőből faragott arcot láthatunk. A legenda szerint tolvajokról mintázták őket, akiket a templomban kaptak rajta.

Nem távozhatunk a városból anélkül, hogy ne látogatnánk meg a világ egyik legismertebb sörgyárát, a Budavarsky pivovart. A kizárólag csoportosan látogatható üzemben, némi felár fejében, még a folyékony kenyér kóstolásáról sem kell lemondanunk.

Ha valaki inkább vásárlásra adná a fejét, a főtéren azt is megteheti. Hívogató üvegportálok csábítják beljebb az embert, hogy a világhírű cseh kristályok közül válasszon valami szuvenírnek való, örök emléket. Ceske Budejovice híres másodkezes boltjairól, a rózsaszín-fehér épületek zömét a Lannova utcában találjuk.

A helyi konyha nevezetességeit érdemes a híres „Masne Kramy” vendéglőben megízlelni. A hangulatos épületet 1364-ben létesítették, eredetileg a régi városnegyed fő kenyér és húsellátó boltja volt.

Magyar nyelven jól működő szálláskereső, hotel foglalás lehetőség díjmentesen egyénileg: Ceske Budejovice szállások, hotelek és panziók ITT – Magyarul olvasható több leírás is a fórum vélemények mellett. Szállás ajánlatok összehasonlítása gyorsan, egyénileg, kis céges csoportoknak, árak és szobatípusok, foglalható lehetőségek. A település és környéke, hotel, szállodák, olcsó magánszállás kiadó szoba, panzió, lakások, konyhás apartman, kemping-üdülő, kis egyszerű és tiszta vendégház és turista- / diákszállás (hostel, egyetemi és középiskolai kollégium) interneten, a közvetlen elérhetőségeket a visszaigazolás tartalmazza. A látványosságok, kiemelt helyek közelében egyszerűen tudunk keresni. Friss vendég vélemények, értékelések a leírások mellett fórum szerűen segítenek a döntésben.

Egyeteme weboldala, a fejlődő cseh egyetemi városról információk: www.jcu.cz/?set_language=en.

olcsó szállás télen-nyáron

Hangulat fotók, képek a városból:
szálloda Hotýlek Minor szoba stílus clarion congress hotel lakosztály Clarion Congress Hotel České Budějovice belváros főtere Ceske Budejovice olcsó szállás télen-nyáron felújított kollégium

Zoomolható térképe, GoogleMaps műholdképe és StreetView képek, fotók:

Időjárás, hőmérsékletek: A város időjárása, előrejelzés itt.

Ceske Budejovice utazás magyar leírása. Nevezetességek, szállás, látnivalók és időjárás info a GoogleMaps térkép felett.

The post Ceske Budejovice szálláshely: apartman és szálloda ajánló appeared first on Szállás és látnivaló, nyaralás és utazás: Ezüstszamár ajánlja.

Poděbrady szálláshely és látnivaló, gyógyüdülős térség

$
0
0

Poděbrady

Aprócska történelmi fürdőváros a közép bohémiai térségben, a rengeteg szolgáltatás, látnivaló és program lehetőség miatt kifejezetten érdemes meglátogatni. Az Elba partján fekszik, Prágától 50 km-re keletre. A táj és az egyebek mellett ólomkristály gyártásáról híres városka nyugtató hatással van minden idelátogatóra. A romantikus környezet nem csak a gyógyüdülők, hanem az idegenforgalom és sportok szempontjából ideális. A város különösen alkalmas kisebb méretű kongresszusi rendezvények lebonyolítására. Teljes állandó lakossága 14 ezer fő körüli, 33.68 km²-es területén, Nymburk in Středočeský kraj, 416.4 fő/km²-es népsűrűséget jelent.

Last minute és előfoglalás, utazás, szállás ajánlatok összegyűjtése másodpercek alatt: Poděbrady szállások minden ajánlata ITT. Hotel szoba, olcsó B&B magánszállás kiadó szoba, lakások, konyhás apartman, kis szálloda, vendégház és diákszállás ITT kereshető. Az árak gyűjtőhelye, garantáltan jól működő szálláskereső online internetes rendszerekből. Önellátó, reggelis, félpanziós és all-inclusive csomag ajánlatok.

A vendég-fórum vélemények alapján népszerű szállások, kiemelten kedvelt hotelek Poděbradyban:

4 csillagos****:
• Pension Rondel (a Poděbrady kastélytól és a főtértől 200 méterre helyezkedik el, kültéri medence, ingyenes Wi-Fi, ingyenes parkolás, műholdas TV, szauna)
• Spa Hotel Felicitas (500 méterre a Podebrady kastélytól, ingyenes Wi-Fi, fedett medence, szauna, szolárium, a szobákban műholdas TV, minibár és saját fürdőszoba található, az étteremben cseh és nemzetközi ételeket szolgálnak fel)

3 csillagos***:
• Hotel Golfi (Podebrady belvárosában, a Labe folyó jobb partján, festői környezetben található, az étterem cseh és nemzetközi ételeket szolgál fel)
• Villa A. Malka (ingyenes Wi-Fi, műholdas TV, minibár, széf, az étteremben cseh specialitásokat szolgálnak fel)

Továbbiak:
• Penzion Alfa Poděbrady (panzió 400 méterre a Labe folyótól helyezkedik el, ingyenes Wi-Fi, TV, saját fürdőszoba)
• Angel Room Poděbrady (ez az olcsó panzió szoba 2016.-tól foglalható, 25 m²-es külünágyas egysége tetszik a vendégeknek)

A piros linken keresztül megkapjuk a foglalható szálláshely ajánlatok listáját magyarul, korábbi vendégek élménybeszámolóit, értékeléseit itt: Poděbrady szállások, szálloda vagy apartman árakkal leírással ITT – közeli, kertvárosi üdülő kemping és apartman (kiadó ház, lakás vagy nyaraló villa) ajánlatok. Kis csoportok részére a hotelkereső kínálja a szabad szobákat. Az élménybeszámolók sokat segítenek a fotók mellett a döntésben az online egyéni szállásfoglalásban.

Poděbrady

A teljes, online foglalható szállás kínálat sokat javult Poděbradyban és a térségében, kisebb olcsó panziók, vendégházak és kiadó magánszállás vendégszobák, kempingek sorát nem kell sokkal előre foglalni kivéve a telítettebb főszezoni napokat és hétvégéket.

Poděbrady Panzió

Poděbrady környéki szállások, közeli települések: Nymburk 7.2 km 4, Sadská 9.6 km 1, Němčice 14.9 km 1, Kolín 15.1 km 7, Loučeň 16.7 km 1, Mcely 17.2 km 1, Veletov 18.2 km 1, Ratboř 18.4 km 1, Kouřim 18.9 km 1, Týnec nad Labem 20.9 km 1, Mochov 22.5 km 2, Kutná Hora 24.4 km 15. Továbbá: Prága, Mladá Boleslav, Velký Osek, Bobnice, Dobšice, Kostomlaty, Krchleby, Hradišťko, Choťovice és Castelsardo.

Repülőtér távolságok a központtól légvonalban: Pardubice repülőtér (PED) 46.9 km, Prága Ruzyně nemzetközi repülőtér (PRG) 60.5 km.

Budapest és Poděbrady távolsága kb. 572 km autóval. Az utazási idő kb. 5 óra és 18 perc. Az online útvonal tervezők sokat segítenek nekünk, pl.: GoogleMaps, Viamichelin a profi útvonalterv készítők az olcsó (ingyenesen használható) vagy a leggyorsabb utak feltérképezésére. A környék zoomolható térképe, műholdkép, 3D domborzat vagy StreetView képek, fotók, kiváló minőségben:

Poděbrady-i utazási, kirándulási témában szólj hozzá itt! Kérdezzük vagy segítsük egymást, hogy hatékonyan szervezzük az utat!

Képgaléria, fotó ízelítő:
Podebrady Pension Rondel szoba Libenského kolonáda Lovas szobor Pension Rondel étkezo Pension Rondel fürdoszoba Pension Rondel medence Pension Rondel Podebrady  kastély Podebrady - virág óra Podebrady park podebrady tér

Útleírás, látnivalók és nevezetességek – események, program ajánló és képek. Poděbrady részletesen: www.mesto-podebrady.cz. Podebrady Kastély: A kastéky a XII. század első felében, Elba mentén felfedezett gyönyörű területen található. Kővárat a város királyi területté sorolása során kapott. A kastély számos átalakításon ment keresztül a XIV. és XV. század során. A következő, reneszánsz stílusban folyó felújítás I. Ferdinánd uralkodása idején, a XVI. század második felében vette kezdetét. Manapság csupán két terem, a látogatható a nyilvánosság számára, a középkori kápolna és a mellette található, György király úgynevezett családi terme. György király tere: A tér a város legrégebbi része. A XVI. és XVII. századból származó reneszánsz árkádai és színekben pompázó homlokzatai sajnos az 1800 és 1832 nagy tűzvész áldozatává váltak. Mostani formáját az 1993 évben történt felújítás során nyerte el. György király lovasszobra: A Bohuslav Schnirch által készített szobrot eredetileg a prágai néprajzi múzeumban állították ki, csak 1896-ban került ünnepélyes átadásra Poděbrady-ban. Az Óvárosi Városháza-(ma a helyi városi könyvtár található benne): Az előző városháza leégésekor építették s Városházaként a II. Világháború kezdetéig szolgált. A 67/III. házszámú épület – Kórház: 1444-ben emelték, György király első felesége támogatásával. A 68/III. házszámú épület – Múzeum: A kiállítás egy része a régió őskorát és középkorát mutatja be, másik része pedig Podebrady gyógyfürdő vizének történetét.

The post Poděbrady szálláshely és látnivaló, gyógyüdülős térség appeared first on Szállás és látnivaló, nyaralás és utazás: Ezüstszamár ajánlja.

Frýdek-Místek szállás, hotel ajánló, cseh utazás tippek

$
0
0

Frýdek-Místek

Cseh város a Morva-Sziléziai régióban, a kerület, kistérség központja. Két formálisan független várost foglal magába, Frydeket és Místeket, melyeket az Ostravice folyó választ el egymástól. A folyó keleti oldalán fekvő Frydek a Tesini történelmi régió része. Frydek-Místek ma két felújított történelmi központjával, otthonaival és forgalmas utcáival modern városnak számít. Bár nyüzsgését lépten-nyomon érezni fogjuk, azért csendes részeket, sarkokat találhatunk benne, legyen az akár egy zöld park, akár egy a vár mellett kanyargó romantikus sétányai közül.

Kedvezményes internetes szállás árak, kereső és online foglalás együtt díjmentesen: Frýdek-Místek hotelek és egyéb szállások ITT. Kezdjük a szálláshelykeresést az oldalon! Szállás ajánlatok összehasonlítása gyorsan, egyénileg. A közeli települések, környéke, hotel, kis szállodák, olcsó magánszállás kiadó szoba, panzió, lakások, konyhás apartman, kemping-üdülő, kis egyszerű és tiszta vendégház és turista- / diákszállás (hostel, kollégium) interneten elérhető, a közvetlen elérhetőségeket a visszaigazolás tartalmazza. A látványosságok, kiemelt helyek közelében egyszerűen tudunk keresni. Friss vendég vélemények, értékelések a leírások mellett fórum szerűen.

Kiemelten kedvelt helyi hotelek: Afrika Hotel Frýdek-Místek 4**** (jó négy csillagos), Hotel Parrot 3*** (kedvelt, keresett, elismert 74 szobás ház, ami csoportokat fogad.

Frýdek-Místek szállás

A város története, útikalauz bevezető röviden:
Az 1300-as évekből származó városfalak maradványai még mindig Frydek főterén magasodnak. Ha erre járunk, érdemes megnézni a kastélyt, elődje egy helyi jelentőséggel bíró gótikus épület volt, melyet a 14. század elején kezdtek építeni. Annál inkább, mert az építmény falai ma a Beskydy Múzeumnak adnak otthont, két állandó kiállítással, a kastély történetét bemutató, és a Beskydy tájat és az ott élő embereket reprezentáló tárlattal csábítva a látogatókat. Ezenkívül persze időről-időre számos más időszakos és izgalmas kiállítás kap helyet a kiállítótermekben. Ugyancsak a kastélyhoz tartozik a barokk Szent Barbara kápolna.

Látnivalók és nevezetességek Frýdek-Místekben:
A főtér közepén magasodik a Szent Florlan szökőkút, melyet 1894-ben emeltek. A tér arculatát reneszánsz épületei szabják meg, melyek homlokzatai későbbi idők emlékét, a barokk és a romantika stílusjegyeit hordják magukon. A város történelmi magját eredeti barokk épületeivel a Hluboká utca adja. Ha végigmegyünk rajta, a Szűz Mária látogatása névre keresztelt, toronymagasan a város fölé ívelő Bazilikához jutunk, melyet a 18. század második felében emeltek. A templom legértékesebb darabja, 1793-ból származó főoltára, az opavai építészmester Jan Schubert és a híres brnó-i építész, Andrew Schweigl munkája. Frydek ugyancsak jelentős emlékművei közé tartozik a Szent Jost reneszánsz templom a Komensky parkban és a párizsi templom a Farní utcában, melyek nem kevésbé érdemesek látogatásunkra.

A Místek tér (Szabadság tér) legérdekesebb történelmi emlékművei közé tartoznak a régi polgárházak, melyek egyaránt utalnak a város reneszánsz és barokk építészetére, valamint a Szent Jakob gótikus templom 17. századból származó tornyával. A Szabadság téren a legendás Szűz Mária szobor másolatát tekinthetjük meg, melynek eredetijét a Beskydy Múzeumban őrzik.

Frýdek-Místek

Frýdek-Místek ideális célpontja lehet a legkülönbözőbb érdeklődésű turistáknak és a sportrajongóknak egyaránt. A környező Beskydy-hegyek kirándulásra csábítanak, a csak Beskydy templomaként emlegetett 1324 méter magas Lysá hora megmászása, minden gyalogos vándornak nagy kihívást jelent. A hegyek télen a sízés szerelmeseit várják.

Hála a gondosan felfestett bicikli utaknak, Frydek-Místekben a kerékpározás az egész család számára biztonságos lehet.

Hajózni az Olesnai töltésnél lehet, melyet 1964-ben építettek. A vízfelszín területe 88 hektár, mélysége 13 méter. Nyári hétvégéken a legfontosabb szórakozási központtá válik, úszni, horgászni, halászni lehet. A gát a szezonális áradásokkal szemben biztos védelmet nyújt.

Ezenfelül teniszezhetünk, lovagolhatunk a városban, ha nem épp a helyi kávézók, teaházak egyikének bársonyos foteljaiba mélyedve szeretnénk eltölteni szabadidőnket.

Hotel ajánló, vendég értékelések, szállodakereső: Frýdek-Místek jó szálláshely árajánlatai ITT, élménybeszámolók a linkre kattintva érhetőek el.

Időjárása, előrejelzés, jelentések: weather.weatherbug.com/Czech%20Republic/Frydek-Mistek-weather.html.

A környék zoomolható térképe, GoogleMaps műholdkép, 3D domborzat vagy StreetView képek, fotók, kiváló minőségben:

Városok, települések a közelben, környéke szállás ajánlóval online: Frýdlant nad Ostravicí, Horní Soběšovice, Lhotka, Dobrá, Brušperk, Hukvaldy, Nošovice, Řepiště, Paskov, Lubno, Dolní Tošanovice és Vratimov.

Repülőterek távolsága a központtól légvonalban: Ostrava – Leos Janacek repülőtér (OSR) 16,5 km.

Frýdek-Místek

The post Frýdek-Místek szállás, hotel ajánló, cseh utazás tippek appeared first on Szállás és látnivaló, nyaralás és utazás: Ezüstszamár ajánlja.

Hluboká nad Vltavou szálláshely és látnivaló

$
0
0

Hluboká nad Vltavou egy kisváros Csehország déli részén, melyet a Moldva folyó szel ketté. A 2014-es népszámlálás szerint nem sokkal haladja meg az 5000 főt az állandó lakossága. Közelében található egy várdomb és a Českobudějovická medence.
Híres luxus golfpályájáról, ahol a kezdőtől a profi szinten golfozóig megtalálhatjuk a hozzánk leginkább passzoló területet és minőségi játékban és órákban lehet részünk. 2 km-re található a várostól a Bezdrev-tó, ahol gyakoriak a vizisportok, köztük a legkedveltebb a vitorlázás, amire lehetőségünk nyílik, hogy kipróbáljuk. Ausztria és Németország közelsége miatt nagyon szépen fejlődött a terület idegenforgalmilag.

Szállás ajánlatok összegyűjtése másodpercek alatt, szálloda előfoglalás, egyénileg foglalhatóak: Hluboká nad Vltavou szállások minden ajánlata ITT. Hotel, olcsó magánszállás kiadó szoba, lakások, konyhás apartman, kis egyszerű és tiszta vendégház és turista- / diákszállás interneten elérhető, a közvetlen elérhetőségeket a visszaigazolás tartalmazza.

A piros linken keresztül megkapjuk a foglalható szálláshelyek listáját, korábbi vendégektől értékelés fórum: Hluboká nad Vltavou szállások, hotel vagy apartman árak leírással ITT – közeli, kertvárosi üdülő kemping és apartman (kiadó ház, lakás vagy nyaraló villa) ajánlatok. Kis csoportok részére a hotelkereső kínálja a szabad szobákat. Az utazás élménybeszámolók sokat segítenek a fotók mellett a döntésben az online egyéni szállásfoglalásban. Az árak gyűjtőhelye, garantáltan jól működő szálláskereső online rendszerekből. Önellátó, reggelis, félpanziós és all-inclusive csomag ajánlatok.

A vendég-fórum vélemények alapján népszerű szállások, kedvelt hotelek:

5 csillagos*****:
– Relaxační a regenerační centrum (terasz, sítároló, teniszpálya, golfpálya (3 km-en belül), horgászási lehetőség, kerékpározás, lovaglás, szauna, fitneszközpont, szolárium, wellnessközpont, masszázs, pezsgőfürdő, törökfürdő / gőzfürdő, fedett medence, kerékpárkölcsönző, étterem, bár, reggeli a szobában, újságok, széf, nemdohányzó szobák, akadálymentesített, lift, fűtés, ingyenes WiFi és privát parkolás)

4 csillagos****:
– Hotel Podhrad (terasz, napozóterasz, teniszpálya, golfpálya (3 km-en belül), horgászási lehetőség, biliárd, asztalitenisz, kenu, túrázás, kerékpározás, bowling, lovaglás, fallabda, minigolf, helyszíni vízi sportolási lehetőség, szauna, fitneszközpont, szolárium, wellnessközpont, masszázs, étterem, bár, reggeli a szobában, à la carte étterem, újságok, széf, nemdohányzó szobák, akadálymentesített, családi szobák, lift, kijelölt dohányzóhely, szobaszerviz, csomagolt ebéd, autókölcsönző, transzferszolgáltatás felár ellenében, reptéri transzfer felár ellenében, 24 órás recepció, utazásszervezés, ingyenes WiFi és parkolás)
– Restaurant Pension L-Club (grillezési lehetőség, szabadtéri medence (szezonális nyitva tartás), kert, terasz, napozóterasz, golfpálya (3 km-en belül), horgászási lehetőség, darts, túrázás, kerékpározás, szauna, játszótér, étterem, bár, à la carte étterem, újságok, nemdohányzó szobák, családi szobák, fűtés, kijelölt dohányzóhely, ingyenes WiFi és parkolás)

3 csillagos***:
– Sportcentrum Dvořák (grillezési lehetőség, szabadtéri medence (szezonális nyitva tartás), kert, terasz, napozóterasz, teniszpálya, golfpálya (3 km-en belül), horgászási lehetőség, asztalitenisz, túrázás, kerékpározás, bowling, vízipark, játszótér, étterem, pénzváltó, mosoda, akadálymentesített, fűtés, ingyenes WiFi és parkolás)
– Hotel Milan Vopicka (grillezési lehetőség, szabadtéri medence (szezonális nyitva tartás), kert, napozóterasz, teniszpálya, golfpálya (3 km-en belül), túrázás, kerékpározás, bowling, étterem, bár, italautomata, utazásszervezés, jegyiroda, közös társalgó/TV szoba, napi takarítás, újságok, nemdohányzó szobák, családi szobák, fűtés, kijelölt dohányzóhely, ingyenes WiFi és parkolás)

Egyéb kategória:
– Apartmán Peli (túrázás, kerékpározás, családi szobák, fűtés, összes közös- és magánhelyiség nemdohányzó, ingyenes WiFi és privát parkolás)

Hluboká nad Vltavou felülről

Az egész szállás kínálat nagy, kisebb olcsó panziók, vendégházak és kiadó magánszállás vendégszobák, kempingek sorát nem kell előre foglalni kivéve a telítettebb főszezoni napokat.

Relaxacni a regeneracni centrum szoba

Hluboká nad Vltavou környékén szállások, közeli települések online foglalás lehetőséggel: Dobřejovice 1, Úsilné 2, České Budějovice 72, Žabovřesky 2, Purkarec 2, Dubné 2, Malé Chrášťany 2, Holubovská Bašta 1, Dívčice 1, Rudolfov 1, Němčice 1, Lipí 1.

Repülőtér távolságok a központtól légvonalban: Linz – Blue Danube repülőtér (LNZ) 92,7 km – Ausztria.

Hluboká nad Vltavou turizmus szempontjából az egyik legnépszerűbb Csehországban. Fő látványossága a lenyűgöző kastélya, ami köré épült a város, melyet a 13. században építettek, de azóta több restauráláson is átesett és nyerte el jelenlegi külsejét.
A kastélyon belül két túrán vehetünk részt: az “A” és a “B” vonalon. Az első a hivatali helyiségeket mutatja meg, ezek szépségét szavakkal nem lehet leírni. A második túra a magánrészt mutatja be. A kettő között található kastélyparkot is érdemes megnézni, hatalmas és gyönyörű.
Hlubokából át lehet sétálni az Ohrada kastélyig, ez egy vadászkastély kiállítással. Mellette található egy kis állatkert, ami nagy élményt jelent a családi vakáción részt vevő turisták számára, gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt.
A tórendszer körül hatalmas sétákat lehet tenni, a levegő lélegzetelállítóan friss és tiszta. Tökéletes és idilli.

Itt található egy kedvcsináló videó a kastélyról:

Budapest és Hluboká nad Vltavou távolsága kb. 440 km autóval. Az utazási idő kb. 4 óra és 47 perc. Az online útvonal tervezők sokat segítenek nekünk, pl.: GoogleMaps, Viamichelin a profi útvonalterv készítők az olcsó (ingyenesen használható) vagy a leggyorsabb utak feltérképezésére.

Szálloda, jó szállás vélemények, utazás, kirándulási témában szólj hozzá! Kérdezzük és segítsük egymást, hogy könnyebben szervezzük az utakat!

Utazás képek, kedvcsináló fotók, élménybeszámoló és szállás:

Útleírás, látnivalók és nevezetességek – események, hírek, program ajánló és képek. Hluboká nad Vltavou részletesen: www.hluboka.cz. Látványosság, vásárlás, éttermek és hivatalok információi.

A környék zoomolható térképe, GoogleMaps műholdkép, 3D domborzat:

The post Hluboká nad Vltavou szálláshely és látnivaló appeared first on Szállás és látnivaló, nyaralás és utazás: Ezüstszamár ajánlja.

Viewing all 138 articles
Browse latest View live